Öt védő, 9 PL-résztvevő a rajtnál • SportTV

Öt védő, 9 PL-résztvevő a rajtnál

2017. 03. 03. 08:06    
Olvasási idő: 2 perc

Premier a sporttévén: a világbajnokság, a csapat-vb és a Premier League után először kerül a képernyőre egy háromnapos nagy, úgynevezett premier torna, az UK Open, amelyet péntektől vasárnapig végig közvetítünk.

A verseny a hat nagy premier torna közül a legnagyobb hagyományú, de a legkisebb pénzdíjú. Persze a „kicsi” relatív, a viadal összdíjazása 365 ezer angol font (a győztes ebből egymaga 70 ezret kap a bankszámlájára). 128-as főtábláról indul – mint egy tenisz Grand Slam-verseny –, végig kieséses rendszerű, azaz a győztesnek mind a hét mérkőzését meg kell nyernie a trófea megszerzéséért (A kiemelteknek „csak” ötöt, ők a harmadik körben kapcsolódnak be.) A résztvevők közül 96 profi, 32 amatőr. A profik hat (!) selejtező tornán vettek részt február első és második hétvégéjén, ennek alapján alakult ki a kiemelési lista. Az első és második fordulóban 6 nyert legig, a 3.-ban – ekkor kapcsolódik be a 32 kiemelt – 8 nyert legig tart a küzdelem. Szombaton bonyolítják le a 4. és 5. fordulót – egyaránt 8 nyert legig – vasárnap pedig a negyed- és elődöntőt 10 nyert legig, valamint a finálét, amelyen 11 nyertes leggel lehet elérni a győzelmet.

Az egyaránt Wiganban rendezett hat selejtező tornából – mind 64-es tábláról indult – , Peter Wright 3, az ausztrál Simon Whitlock 2, Michael van Gerwen egy részversenyt nyert meg, ez is az első három kiemelési sorrendje. A háromnapos viadal színhelye a mineheadi Butlins Resort, a mezőnybe a 10 idei Premier League-játékos közül 9 kvalifikálta magát, a pályafutása utolsó évét taposó Phil Taylor viszont kihagyja, nem is indult a selejtezőkön. (Amelyek színvonalára jellemző, hogy Peter Wright és MVG is 2-2 kilenc nyilast dobott, előbbi egy nap két meccsén, utóbbi ugyanazon az egy találkozón.)

Az UK Opent 2003 óta rendezik meg évente, a 14 eddigi győzelmen 7 versenyző osztozott, az összesen 5-szörös győztes Taylor és a 2004-es nyerő holland Scholtenen kívül a többiek az idén is indulnak. 8 olyan versenyző van, akik tavalyig mind a 13 versenyen ott voltak, közülük most kiesik Taylor és Dennis Smith, akinek nem sikerült bekerülnie egyik selejtezőn sem a mezőnybe. Így hatan maradtak – James Wade (2008 és 2010 bajnoka – képünkön), a veterán Terry Jenkins (2014 döntőse), Steve Beaton és Kevin Painter (mindketten az elődöntőig jutottak korábban), valamint Wayne Jones és Alex Roy (akik az amatőr selejtezőből jutottak a 128 közé) az „örökös résztvevők”. Rajtuk kívül számos 12-szeres résztvevő is van, a legnevesebb Adrian Lewis, a kétszeres világbajnok, aki egyébként 2014-ben meg is nyerte az UK Opent.

Az első két fordulót egyébként 8 táblánál játsszák párhuzamosan, természetesen a legfontosabb játékosok kerülnek mindig a „tévés” színpadra.

AZ UK OPEN EDDIGI GYŐZTESEI

2003 Phil Taylor (angol) – 98.03 körátlaggal
2004 Roland Scholten (holland) – 89.49
2005 Taylor – 96.80
2006 Raymond van Barneveld (holland) – 91.51
2007 Van Barneveld – 94.99
2008 James Wade (angol) – 94.65
2009 Taylor – 100.81
2010 Taylor – 97.71
2011 Wade – 96.25
2012 Robert Thornton (skót) – 95.44
2013 Taylor – 107.4
2014 Adrian Lewis (angol) – 109.13
2015 Michael van Gerwen (holland) – 98.43
2016 Van Gerwen – 108.68

Sport1 12:45 Darts UK Open első nap, 1-2. forduló (kommentátor: Petur András, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd),
Sport2 20:00, 3. forduló
(kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)