Juve: kötelező házi feladat • SportTV

Juve: kötelező házi feladat

2017. 03. 14. 09:15    
Olvasási idő: 3 perc

A portói kétgólos siker után kötelező házi feladat a Juventus számára a továbbjutás a BL nyolc legjobb csapata közé – márpedig a torinói fiúk eddig mindig pedáns tanulónak számítottak.

A múlt kedden a Nou Campban történtek kissé átértékelték a „soha” és a „mindig” határozók használatát és előtérbe helyezték a „minden sorozat megtörik egyszer” klisé igazságát, ám szögezzük le: a Juventus eddig még nem kapott ki a Portótól, sosem esett ki portugál csapattal szemben, ha az első mérkőzésen előnybe került, s végül idegenbeli előny megszerzése után a 36 eddigi alkalomból még sosem vétette el a továbbjutást. (Erre egyébként is csupán két példa volt a BL históriájában: a Panathinaikosz vesztette el az Ajax ellen 1–0 után 0–3-mal az 1996-os elődöntőjét, és a Bayern az Inter ellen 1–0 után 2–3-mal 2011-ban a nyolcaddöntőjét.) Két ízben fordult elő, hogy idegenbeli siker után otthon kikapott, de mindkétszer a házon kívüli siker nagyobb volt mint a hazai deficit. A Porto viszont hat alkalommal került európai kupameccsen otthon hátrányba, s csupán egyszer volt képes idegenben fordítani (a Panathinaikosz ellen az UEFA-kupa negyeddöntőjében 0–1 után 2–0-ával 2003-ban).

Ami az általános formákat illeti, a Juve a legutóbbi 31 hazai bajnokiját mind megnyerte – a legutóbbit a Milan ellen egy 97. perces 11-es góllal pénteken. Az „öreg hölgy” – amely 8 ponttal vezeti a Serie A-t az AS Roma előtt – futott egy tízmeccses győzelmi szériát is, amelynek az Udinese vetett véget március 5-én az 1–1-es bajnokival. Chiellini combsérülés miatt nem játszhat az udinei meccs óta, a Milan elleni találkozót is kihagyta. Sturaro gyomorpanaszok miatt február 25. óta nem játszik.

A Portóból négyen is hiányoznak sárga lapjaik miatt: Héctor Herrera, Marcano, Filipe és André Silva. A „sárkányok” megnyerték legutóbbi 9 mérkőzésüket a bajnokságban, amelyben augusztus 28. óta veretlenek. Jelenleg egy ponttal állnak a Benfica mögött a Primeira Liga táblázatának második helyén. 1999 óta legnagyobb különbségű győzelmüket aratták a CD Nacional 7–0-s legyőzésével múlt vasárnap. Új szerzeményük, a januárban érkezett Francisco Soares eddigi mind a 6 bajnokiján szerzett gólt, összesen 9-et. Herrera ha nem lenne eltiltva, sem játszhatna lábsérülése miatt, bokasérülés okán a másik mexikói, Jesús Corona sem bevethető.

A mérkőzést a román Ovidiu Hategan vezeti, aki a Portónak egy Austria Wien elleni hazai döntetlenen (1-1) és a BATE elleni idegenbeli győztes (3–0) meccsen bíráskodott a BL-ben, a Juvánek még sosem vezetett meccset.

Az estét szokásos keddi „tippelős műsorunk” vezeti fel, amelyben Várhidi Péter latolgatja a nyolcaddöntő hátralévő négy összecsapásának esélyeit Takács Ritával. A Juve–Porto meccs után közvetlenül mintegy 20 perces összefoglalót láthatnak a nap másik találkozójáról, a Leicester City–Sevilla FC mérkőzésról.

Sport1 19:30 Mezeket fel! – BL-felvezető (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter)
Sport1 20:00 Juventus FC–FC Porto BL-nyolcaddöntő visszavágó (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Bognár György, Nyilasi Tibor, Várhidi Péter)
Sport1 22:45 BL-nyolcaddöntő összefoglaló (Leicester City–Sevilla, Juventus–Porto – kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Bognár György, Nyilasi Tibor, Várhidi Péter)

A győztes „jutalma” a Bayern

A DFB-kupából havazás miatt két hete elhalasztott utolsó negyeddöntőt kedden játsszák a hamadosztályú Sportfreunde Lotte és a Borussia Dortmund között. Igaz, azóta már egészen más az időjárás, a csapatok mégis „biztosra mentek”: ezt a találkozót Osnabrückben rendezik meg. A kiscsapat ugyan korábban a Werder Brement és a Leverkusent is búcsúztatta az országos kupaküzdelemtől, ám mégis a BVB a találkozó favoritja. A dortmundiak négymeccses győzelmi sorozattal felküzdötték magukat a Bundesliga táblázatának 3. helyére, s bár a hétvégén veszítettek Dárdai Pál Herthája elleni bajnokin, a BL-ben előtte magabiztosan ütötték ki a portugál listavezetőt. A kupamérkőzés győztese már ismeri leendő ellenfelét, mi több, következő mérkőzésének helyszínét is. A feladat a létező legnehezebb: a továbbjutónak az elődöntőben a rekordbajnok és rekord-kupagyőztes FC Bayern ellen kell fellépnie a müncheni Allianz Arenában…
Sport2 18:30 Sportfreunde Lotte–Borussia Dortmund DFB-kupa-negyeddöntő (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)