Most az üldözőkön a sor • SportTV

Most az üldözőkön a sor

2017. 03. 19. 10:21    
Olvasási idő: 3 perc

Újabb négy meccset adunk vasárnap is a Sport1-en a LaLiga 28. fordulójából. Miután az éllovas Real Madrid győztesen letudta a maga derbijét Bilbaóban, most az üldözői következnek: a 4. helyezett Atlético a 3. Sevillát fogadja, és a 2. Barcelona is pályára lép a sokkal szebb napokat látott Valencia ellen.

LEGANÉS–MÁLAGA

A vendég Málaga katasztrofális formában szerepel: az elmúlt négy meccsét sorozatban elveszítette, ha az abszolút újonc Leganéstől is kikap, beállítja negatív klubrekordját. Legutóbb a 2005–06-os idény utolsó öt találkozóját bukta el zsinórban, ki is esett akkor a LaLigából. Ám ha győz, kerek egy évvel legutóbbi idegenbeli bajnoki sikere után szerez három pontot házon kívül, legutóbb tavaly március 19-én a Betist győzte le Sevillában.

ATLÉTICO MADRID–SEVILLA

Az Atleti diadalmas, vendége kudarcos BL-héten van túl. Korábban úgy tűnt, az andalúzok a bajnoki címért is harcban lesznek, mintegy átvéve azt a szerepet, amelyet az elmúlt három-négy évben éppen az Atleti játszott el. Aztán egy-két pontvesztés, és egy kiváló madridi sorozat odáig juttatta a két együttest, hogy csupán 5 pont a különbség, amiből Simeone legényei hármat el is tüntethetnek vasárnap délután. Erre meg is van a reményük: legutóbb 6 hazai meccsükből ötöt megnyertek, egyedül a Barca elleni 1–2 csúfítja a különben makulátlan bizonyítványt. A Sevilla viszont ahhoz képest, hogy tavaly milyen pocsék volt idegenben, erre az idényre összekapta magát: legutóbb például három egymást követő győzelmet aratott, erre 2003 októbere óta nem volt képes. Ráadásul tavaly augusztus, a Villarreal elleni 0–0 óta minden alkalommal, sorozatban 13-szor legalább egyszer betalált idegenben. Elnézve az Atleti újra a régit idéző védekező játékát, könnyen meglehet, hogy ettől a sorozattól elbúcsúzhat Jorge Sampaoli együttese.

DEPORTIVO–CELTA VIGO

Mint minden regionális derbi, ez is magas hőfokúnak és kiszámíthatatlan esélyűnek tűnik. Az örök mérlegük is roppant kiegyenlített az élvonalban: a Deport 25-ször nyert, a Celta 24-szer, 18 döntetlen mellett. A Deportivo 97 gólnál tart a gallego rangadón, közel van tehát a jubileumi százhoz. Pepe Mel szerződtetése meghozta a remélt hatást: jelenleg a Sevilla (7) és a Real Madrid (5) mögött a La Coruna-iak élő veretlenségi sorozata a leghosszabb (4) – nem mellesleg a Barca 19-es szériáját éppen ők törték meg egy hete. Egyvalakitől azonban jó okuk van tartani: Iago Aspastól, akinek 14 ligagólja a legtöbb, amit vigói játékos egy idényben az elmúlt évtizedben elért. Legutóbb Fernando Baiano jutott el Celta-játékosként a 15-ig, még a 2006–07-es idényben.

BARCELONA–VALENCIA

A Barca jelentős előnyt adott a rivális Realnak a múlt heti vereséggel. Az ötpontos hátrányt most kötelező kettőre csökkentenie, praktikusan mind a 11 hátralévő meccsét meg kell nyernie – beleértve a madridi Clásicót is – , ha meg akarja védeni címét. (S még ez sem lehet elég, ha a Real az esetleges hazai csúcsrangadó-vesztésen kívül nem hagy el másutt pontot.) A számadatok többsége, a múlt heti Barca-fiaskótól eltekintve a csapatok formája, és persze a játékerők közti különbség is biztos hazai sikert sugall. Nem véletlen, hogy a fogadóirodák többsége 15-szörös vagy magasabb oddszot kínál a vendég győzelemre. Néhány játékosnak sok-sok ismerőse lehet a másik oldalon. A Barca „valenciai négyese“, Mathieu, Alcácer, Jordi Alba és André Gomes együttesen 359 bajnokit játszott le a denevéresek színeiben, míg Martin Montoya négy évig a katalánok soraiban szerepelt, Munir pedig most is a Barcelona kölcsönjátékosaként futballozik Valenciában. Luis Enrique szokása szerint méltatta a vendégeket a kötelező sajtótájékoztatón: „Mindig nehéz ellenfélnek számítanak, akár itthon játszunk velük, akár Valenciában. A táblázaton elfoglalt helyük nem mutatja jól a játékosaik kvalitásait. Zaza kontrajátéka nagyon veszélyes, Orellana kiváló passzokat ad neki. Munirnak, aki nagy tehetség, játéklehetőslégre van szüksége, ezt most Vorótól meg is kapja. Roppant fiatal, sok fejlődési lehetőség van benne““ – dicsérte a csatárt, akiről egyre többet hallani, hogy a kölcsönév leteltével visszarendelik a Nou Campra. (Igaz, akkor már nem Luis Enrique lesz a csapat mestere.)

LALIGA SANTANDER, 28. forduló
Sport1 11:45 Leganés–Málaga
(kommentátor: Farkas Norbert, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter)
Sport1 16:00 Atlético Madrid–Sevilla
(kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván)
Sport1 18:30 Deportivo–Celta Vigo
(kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván)
Sport1 20:30 Barcelona–Valencia
(kommentátor: Farkas Norbert, műsorvezető: Petur András, szakértő: Kemenes Szabolcs)