Kosár BL: már a Final Four a tét • SportTV

Kosár BL: már a Final Four a tét

2017. 03. 29. 08:34    
Olvasási idő: 2 perc

A szokásos szerdai sportágkínálatunkhoz – kosárlabda, jégkorong – még egy futsal-csúcsrangadó is csatlakozik március utolsó hetében.

LOKOMOTIV JAROSZLAVL–SZKA SZANKT-PETYERBURG

Roppant szorosan indult a nyugati főcsoportdöntő a KHL-ben. Az alapszakasz-második szentpétervári együttes az első hosszabbítás 13. percében szerzett Hersley-góllal tudta csak legyűrni 4–4 után a jaroszlavli csapatot, múlt csütörtökön. Két napra rá a Néva-parti városban sokkal simább, 4–1-es hazai győzelem született. A harmadik találkozón, már Jaroszéavlban hiába vezetett a 18. percben ütött Kraszkovszkij-góllal a Lokomotiv, az SZKA a záró harmadban 51:59-nél Nyikita Guszev góljávakl kiegyenlített, majd a „hirtelen halálban” 65:58-nál Alekszandr Barabanov révén ismét kicsikarta a győzelmet. A szerdai meccs tétje az ismét hazaiként szereplő jaroszlavliak számára az életben maradást, a vendég szentpéterváriaknak a „söpréses”, azaz vereség nélküli főcsoportsikert jelentené a győzelem. A SZKA egyébként a „legoroszabb” csapatok egyike a ligában, keretében összesen egy amerikai és két finn légiós található. Ha sikerülne most lezárnia a páros csatát, másodszor nyerné meg aktuális főcsoportját. Korábban három konferenciafinálét is elveszített moszkvai csapatok ellen (kétszer a Dinamo, egyszer a CSZKA verte meg), tavalyelőtt viszont 4–3-re legyőzte a CSZKA-t, majd a bajnoki döntőben 4–1-re az Ak Barszot is, elhódítva ezzel a Gagarin-kupát.

VILLEURBANNE–TENERIFE

A BL nyolcaddöntőjében előfordult már két döntetlen eredmény – amelyet itt a kétmeccses párosítás miatt nem követ hosszabbítás – , s megtörtént ugyanez a negyeddöntőben is. A Kanári-szigeteken, Santa Cruz de Tenerifén a hazai együttes 62–62-re végzett vendégével, a nagy múltú ASVEL Lyon-Villeurbanne-nel.
A két együttes közül a franciák a C-csoport megnyerésével (10 győzelem, 4 vereség) egyből a nyolcaddöntőben folytatták, amelyben a görög Arisz Szalonikin jutottak túl, az egyik döntetlennel (67-67) és a viosszavágü 81–67-jével. Az Iberostar ugyancsak megnyerte csoportját (D, 11 győzelem, 3 vereség), majd a 16 között úgyszintén görögöket vert ki, a mások szaloniki együttest, a PAOK-ot, 63–66 után fölényes, 80–54-es hazai győzelemmel.
Ami az egyéni statisztikákat illeti, nagy dobógépekkel egyik együttes sem rendelkezik. A Liga pontlistáján a legjobb ASVEL-játékos, Walter Hodge csupán a 31., meccsenként 13.1 ponttal. A legjobb tenerifei kosaras, Aaron Doornekamp csupéán a 75. a maga 10.6 pontjával. Lepattanózásban is a franciák legjobbja Daryl Watkins 6.1-gyel jobb a spanyolok legjobbjánál, Tim Abromaitisnél (5.1). Blokkolásban viszont Mamadou Niangé (Tenerife) a pálma a két csapat járékosai közül (1.9), Watkinsnak meccsenként éppen 1 van. Az asszisztok rangsorában Hodge (ASVEL) 5.3-mal az előkelő 7. helyen áll a Liga összesített rangsorában, Davin White (Tenerife) 4:0 előkészítéssel csak a 26. A felsorolt játékosok nevéből kiderül, mindkét csapanál amerikai játéksok viszik a prímet, ami persze Európa jobb kosárcsapatainál nem számít különlegességnek.

BARCELONA LASSA–MOVISTAR INTER

A világ egyik legszínvonalasabb futsalbajnoksága a spanyol liga, az LNFS. Ennek a csúcsrangadója, a sportág „Clásicója” a Barcelona–Movistar összecsapás. A katalán klub dicsőséglistáján 3-3 bajnoki cím és Spanyol Kupa, 4 Király-kupa, 1 spanyol Szuperkupa, 2 UEFA-futsalkupa (a tulajdonképpeni BL-nek megfeleő európai csúcskupa) és egy KEK-győzelem díszeleg. A torrejóni (Madrid külvárosa) Movistar gyűjteménye: 11 bajnoki cím, 10 Spanyol Kupa-győzelem (a legutóbbi éppen az idei, három hetes), 11 spanyol Szuperkupa, 1 Király-kupa, 4 UEFA-futsalkupa, 1 KEK és 5 Interkontinetális-kupa-győzelem.
Jelenleg a Movistar vezeti a bajnoki táblázatot 66 ponttal, a Barcelona 61-gyel a második. Mivel a mérkőzés a 26. fordulóban kerül sorra, a katalánoknak mindenképpen nyerniük kell az alapszakasz-győzelem reményének megőrzéséért. A két csapat legutóbbi 10 meccséből a Barca 4-et, az Inter 6-ot nyert meg. Az őszi idényben december 22-én mérkőztek meg, fordulatos találkozón, amelyen mindkét csapat vezetett, végül 4–3-ra az akkor vendég, most házigazda katalánok győztek.

Sport2 18:00 Lokomotiv Jaroszlavl–SZKA Szankt-Petyerburg KHL nyugati főcsoportdöntő, 4. mérkőzés (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentáror: Balogh Tibor)
Sport2 20:00 ASVEL Lyon-Villeurbanne–Iberostar Tenerife férfi kosárlabda BL-negyeddöntő visszavágó (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Zsivera Gábor)
Sport1 21:15 Barcelona-Lassa–Movistar Inter LNFS, 26. forduló (kommentátor: Farkas Norbert, szakkommentátor: Kasza János))