Capello: le akarták rúgni Messit! • SportTV

Capello: le akarták rúgni Messit!

2017. 04. 25. 17:00    
Olvasási idő: < 1 perc

A Real Madrid játékosai szándékosan sérülést akartak okozni Lionel Messinek, legalábbis ha hihetünk Fabio Capellónak, a királyi gárda egykori vezetőedzőjének.

Fabio Capello, a Real Madrid egykori vezetőedzője szerint a királyi gárda játékosai a vasárnapi, Barcelona elleni mérkőzésen „utaztak” Lionel Messire, a katalánok vezérére. „Minden egyes alkalommal, amikor a Bernabéuban játsszák a Clásicót, a madridi játékosok megpróbálnak sérülést okozni Messinek – fejtegette az olasz tréner, majd kitért Sergio Ramosnak az argentinnel szembeni becsúszására. – Teljesen egyértelmű piros lap volt. Csak meg kell nézni a párharcot. Kriminális volt, a játékost abszolút megérdemelten zavarták le.” És akkor Capello azt még hozzá sem tette, hogy Marcelo az első félidőben könyökkel próbálta kiütni Messit.
Capello egyértelműen fogalmazott napjaink talán legjobb két futballistáját illetően is: „Messi zseni, Cristiano Ronaldo pedig nagyszerű játékos. Fantasztikus látni, mire képes Messi. Felsorakoztatja maga mögött az egész csapatot, majd jó eredményre vezeti.”

(Sport TV)