George-ból nem lesz Miller • SportTV

George-ból nem lesz Miller

2017. 04. 25. 19:05    
Olvasási idő: 2 perc

A Cleveland Cavaliers elleni negyedik vereség könnyen lehet, hogy nem csupán az Indiana Pacers idei playoffbeli szereplésének, de Paul George indianapolisi karrierjének is véget vetett.

Egy szomorú kapcsolat a végéhez közeledhet, miután az Indiana Pacers meccset sem nyerve esett ki a rájátszás első köréből. A csapat sztárjának, Paul George-nak az emberfeletti teljesítménye sem volt elég a címvédő Cleveland Cavaliers ellen, a korai elköszönés pedig kérdéseket vet fel a játékos maradását illetően.
Noha George az alapszakaszban hozott mezőnyszázalékához képest gyengébben tüzelt, a Cavsnek gyakorlatilag elég volt csak rá figyelnie a szériában. Ettől függetlenül a négy meccsen hozott 28 pontja, 8,8 lepattanója és 7,3 gólpassza elég lehetett volna ahhoz, hogy a Pacers legalább egy meccset hozzon a „lovagok” ellen.

A még mindig csak 26 éves játékos csapata 2013-ban egy, 2014-ben két mérkőzésre volt az NBA-döntőtől, ám a nagy hármas által vezérelt Heat árnyékából sohasem tudtak kilépni. A következő uborkaszezonban váratlan, szerencsétlen sérülést szenvedett George: a világbajnokságra készülő amerikai válogatott edzőtáborában borzasztóan érkezett az alapvonalhoz indokolatlanul közel álló palánkot tartó szerkezetre, nyílt törést okozva jobb lábában.
Az elszenvedett sérülése könnyen a karrierjébe is kerülhetett volna, ám George a 2015-ös szezon végén hat meccsen is pályára lépett, reményt adva csapata szurkolóinak, hogy a franchise playerét közel sem vesztette még el a Pacers. Kevesen gondolták volna, hogy a következő szezonban teljes értékűen (sőt, átlagain javítva) tért vissza, ismét rájátszásba cipelve csapatát.


Két elsőkörös kiesés után viszont fennáll a kérdés, meddig tart még George türelme a csapattal és annak vezetőségével kapcsolatban. Noha Myles Turner a liga egyik legalulértékeltebb magasember-tehetsége, a csapat magjának többi szereplője nem biztosítja, hogy a Pacers a következő szezon(ok)ban vissza tud térni akár a konferenciadöntőig is. A nyáron George Hill helyett érkező Jeff Teague stabil, ám nem magasló irányító, a hullámzó és kiöregedő Monta Ellis és Al Jefferson már túljutott karrierje csúcsán, a többiek pedig (minden tiszteletem Thad Youngé, de csak) epizódszereplők a csapat támadásaiban.
A kiesés utáni sajtótájékoztatón az újságírók egyből feltették a kellemetlen kérdést, ami már az utolsó dudaszó pillanatától járt a fejekben. Hol fogja folytatni karrierjét? „Még nem tartok ott, hogy ezen gondolkozzak. Következő kérdés” – mondta ridegen George.
PG szerződéséből még egy év van hátra (19,3 millió dollárt rakhat zsebre jövőre), tehát a szabadügynökpiac ezen a nyáron még nem érinti. Ettől még felvetődik a kérdés, hogy csere útján nem vált-e a csapatot, hiszen már a februári trade deadline (játékoscsere-határidő) alatt is többször előkerült a neve, mint lehetséges csapatot váltó játékos.
Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a Boston Celtics általános igazgatója, Danny Ainge felemeli a telefont a nyáron, főleg, ha a kelták nem tudják megszerezni 18. bajnoki címüket. Ainge és a Celtics tulajdonában van a Brooklyn Nets idei első körös (védetlen) draftjoga, ami könnyen a top3-ban végezhet a lottery után. A szexi draftjog mellé pedig jó néhány fiatalt tud odacsomagolni a bostoni csapat, ami felgyorsíthatja a Pacers esetleges újjáépülését.
Így vagy úgy, borzasztóan nehéz döntés vár George-ra, ám abban biztosak lehetünk, hogy Reggie Miller után nem szeretne ő lenni a következő korszakos sztár, aki egész karrierjét Indianapolisban tölti, ám a bajnoki gyűrű mindvégig csak álom marad.

(Kun Zsolt)