Legutóbbi frissítés 2017. május 18. 17:09
UEFA Bajnokok Ligája

Levélben ajánlom! bezár

Keressük a BL álomcsapatát!

Fotó: EUROPRESS/AFP

A Real Madrid és a Barcelona is biztosan főtáblás a Bajnokok Ligája 2017–2018-as idényében, az Út Cardiffba című műsorban többek között arra keressük a választ, melyikük teheti meg ezt spanyol bajnokként. És keressük a szezon BL-álomcsapatát, de úgy, hogy együttesenként legfeljebb két játékos választható.

A Bajnokok Ligája 2017–2018-as kiírásában is ott lesz a Real Madrid, Barcelona kettős, már csak azt nem tudni, melyikük képviseli bajnokként és melyikük ezüstérmesként Spanyolországot. A Real áll közelebb az aranyhoz, főleg azok után, hogy szerdán megverte a Celta Vigót, így aztán az utolsó körben a Málaga otthonában elég lesz egy pontot szereznie a révbe éréshez. Az Út Cardiffba című műsorban részletesen elemezzük a vigói találkozó eseményeit, szóba kerül Cristiano Ronaldo újabb duplája, Iago Aspas véleményes kiállítása (az első sárgájánál Varane tényleg kezezett, a másodiknál meg bőven lehetett volna tizenegyest adni a Celtának…) és az, hogy ezt innen még elveszítheti-e a királyi gárda. Oké, emlékezhetünk például arra, midőn az 1991–92-es szezonban az egy egykori Real-játékos, Jorge Valdano által irányított Tenerife az utolsó fordulóban megverte a madridiakat, így a Barca ünnepelhetett, de ez azért nem túl gyakori. Igaz, a Málagát is egy egykori Real-játékos, Míchel vezeti…
A Barcelonánál már nem annyira a bajnoki a fontos (oké, le kell játszani az Eibar elleni meccset, de tényleg érdekelne, hány katalán hisz még őszintén a bajnoki címben?), annál inkább a jövő. Edző egyelőre nincs, új igazolások se nagyon, vannak viszont elképzelések. Az egyik ilyen, ráadásul döntő fontosságú, Lionel Messié, a magazinból kiderül, kit igazolna és kitől válna meg az ötszörös aranylabdás.
A jövő annyiban is szóba kerül az adásban, hogy megnézzük, mely csapatok lesznek ott már biztosan a következő BL-kiírásban, illetve melyek csatlakozhatnak még hozzájuk. De hogy az idei szezon se merüljön feledésbe, arról három álomcsapat gondoskodik: Hegyi Iván, Kemenes Szabolcs és Várhidi Péter is összerakta a 2016–2017-es legjobb tizenegyét, azzal a megkötéssel, hogy mindenki legfeljebb két játékost választhatott egy csapatból.

(Sport TV)

A Sport1-en 18:30-tól élőben jelentkezik az Út Cardiffba című magazinműsor.

Hozzászólás (6) Hozzászólok!

Leninpapa 2017. 05. 19., 02:22

Buffon - Dani Alves,Godin,Umtiti,Marcelo - Bakayoko,Thiago Alcantara - Ronaldo,Messi,Mahrez - Mbappé

Juvéból Buffon és Dani Alves viszik a szekeret a kieséses szakaszban,mivel minden csapatból 2 fér be igy én őket látom a Juvéból esélyesnek :) Dani Alves gólokat szerez,gólpasszokat ad,fénykorát éli megint,mig Buffon ő Buffon :D Legjobb kapus a világon még ennyi idősen is :)

Godin az Atletico egyik lelke,Griezmann nem alkotott most maradandót tavalyhoz képest hogy beférjen,legtöbb gólját tizenegyesből szerezte.

Bayernből egyedül Thiago hozta a szintet a kieséses szakaszban,többiek nem igen voltak annyira jók,Lewa helyett meg Mbappe sokkal jobb volt szerintem ezért maradt ő ki :)

Barcából Umtiti és Messi bekerülése indokolt a 2 játékos választásánál. Umtiti helyére nem igen lehet alternativát találni ha minden csapatból csak 2 embert lehet válogatni. Stabilan hozta amit kell. Messi pedig Messi :)

Realból azt hiszem Marcelot és Ronaldot nem kell indokolni,Marcelo elképesztő mit robotol,védekezik,támad, Ronaldonál meg kinyilt a gól(ke)csap :)

Mahrezt azért tenném be,mert a Leicestertől elég nagy fegyvertény volt a legjobb 8 közé kerülés és akkor már onnan ő az aki leginkább bele lehet ide illeszteni jobbszélre :) Robben és közte vaciláltam de a meglepetés miatt szerintem jár onnan egy hely :)

Bakayoko meg Mbappé ugyancsak nem sok indoklást igényel,Mbappé a szezon felfedeztettje Európában,Bakayoko pedig a középpálya motorja.

MARCO 2017. 05. 18., 19:41

m

Patrik 2017. 05. 18., 19:33

Buffon-Ramos-Chiellini-Modric-Marcelo-Kroos-Messi-Dybala-Lewandowski-Ronaldo-Mbappe

Patrik 2017. 05. 18., 19:31

Reálosként most először gondolom azt, hogy nem mi nyerjük a BL-t! Szerintem Buffon megérdemelné a Juvéval a trófeát, de mindenesetre hajrá Madrid!

Ádám 2017. 05. 18., 19:30

Buffon-Bellerin-Chiellini-Umtiti-Marcelo,Modric-Messi-Dybala,Cristiano-Lewandowski-Mbappe

Ádám 2017. 05. 18., 19:07

Szerintetek miert nem gondolt a cserekre nyaron az atigazolaskor, nem hozott minosegi csereket?

Szólj hozzá!