Négy selejtező, brit háziderbivel • SportTV

Négy selejtező, brit háziderbivel

2017. 06. 10. 10:30    
Olvasási idő: 3 perc

Szombaton további 9 vb-selejtezővel folytatódik az európai kvalifikációs sorozat, amelyekből négyet jó szokásunk szerint élőben közvetítünk nézőinknek. Három válogatott, az angol, a német és a lengyel tovább szilárdíthatja csoportelsőségét a játéknapon.

SKÓCIA–ANGLIA

Közel 145 éve, 1872 novemberében ez a két csapat játszotta a futballvilág első válogatott mérkőzését. Azóta 113-szor mérkőztek meg (nem rekord, magyar-osztrákból 24-gyel több volt…), igaz az utóbbi időben akadtak jelentősebb szünetek is, 1999 és 2013 között például nem is találkoztak. Az összesített mérleg enyhe angol fölényt mutat – az európai D-csoport táblázata meg nagyobb fölényt. Gareth Southgate csapata veretlenül, egyetlen döntetlennel, kapott gól nélkül vezeti a hatost, míg a házigazda skótok 6-tal kevesebb szerzett ponttal csupán a 4. helyen szerénykednek. Ám mint minden derbi, a brit válogatott házi rangadó is háromesélyes, még akkor is, ha skót győzelemre legutóbb 1999-ben, azaz 18 éve volt példa, akkor barátságos – ma „felkészülésinek” mondanánk találkozón az északi szomszédok még a régi Wembley-ben tréfálták meg az angolokat (1­–0),. Most a másik ikonikus helyszínen, a Hampden Parkban mérkőznek meg, ahol viszont legutóbb 40 éve született hazai győzelem. Épp itt az ideje – mondják a skótok, szép sorozat, meg kellene hosszabbítani – mondják az angolok. Az utóbbira nagyobb az esély…

KAZAHSZTÁN–DÁNIA

Sajátos képet mutat félidőben az E-csoport táblázata. A lengyelek már hat ponttal elhúztak a többiektől, a kazahok négy egységgel lemaradva sereghajtók. A köztük lévő négy együttes azonban egy ponton belül (!) helyezkedik el, azaz a kvartett mindegyik tagjának csaknem azonos az esélye a pótselejtező lehetőségét hordozó második hely megszerzésére. Ez azt jelenti, hogy a dánok – akik Age Hareide norvég kapitánnyal még messze nem tűnnek olyan jónak, mint a Morten Olsen-korszak nagy részében – számára kötelező a győzelem Almatiban, ha továbbra is versenyben akarnak maradni. Erre egyfelől megvan az esély, hiszen novemberben hazai pályán 4–1-re verték meg mostani ellenfelüket, másfelől viszont legutóbb két és fél éve, 2014 novemberében nyert mérkőzést a dán nemzeti együttes Belgrádban. Azaz még az Olsen-érában.

NÉMETORSZÁG–SAN MARINO

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

A még pontot sem vesztő világbajnok otthon fogadja a ponttalan miniállam outsider csapatát. A németek egyetlen gólt kaptak, a San Marinó-iak egyetlen gólt szereztek eddig a C-csoportban. A fogadóirodákban a német győzelemre önmagában nem is lehet tétet tenni. A nürnbergi találkozóra Löw kapitány már a Konföderációs Kupára készülő „utánpótláscsapatát” küldi pályára. Fogadni azért érdemes – mondjuk 0–5-ös hendikeppel a német sikerre, de könnyen lehet, hogy még ennél is többel nyer a Nationalelf, amely eddig két Eb- és egy vb-selejtezőn győzte le ellenfelét, 27–0-s összgólkülönbséggel, azaz meccsenként átlag 9 góllal. Tétmeccsen amúgy is San Marino elleni a legnagyobb különbségű győzelme, 13–0 Serravalléban, 2006 őszén. Ennél nagyobb sikere a német nemzeti együttesnek csak 1912-ben, a stockholmi olimpián volt, az oroszok elleni 16:0. Nos, azt a rekordot megdönteni lenne az igazi szenzáció, arra már fizetnének bőven a bukik!

LENGYELORSZÁG–ROMÁNIA

A selejtezők félidejében az európai 9 csoport közül a lengyelek vezetnek a legnagyobb különbséggel. A hatpontos fór gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha Adam Nawalka együttese folytatja remek hazai szereplését – tétmeccsen több mint négy éve, 2013 márciusában kapott ki otthon a lengyel válogatott – , és Montenegró és Dánia nem nyer, gyakorlatilag már-már Oroszországban érezheti magát. Tavaly novemberben Lewandowski duplájával (a lengyel csatár 8 találattal a második az európai selejtezők góllistáján a 11 gólos CR7 mögött) és Grosicki találatával sima 3–0-val hozta el mindhárom pontot Bukarestből. A román média és a közönség türelme fogytán Christoph Daum kapitánnyal szemben, egy újabb vereség alighanem a német tréner állásába is kerülhet.

A JÁTÉKNAP MŰSORA
C-csoport: Azerbajdzsán–Észak-Írország, Németország–San Marino (Sport1 20:30), Norvégia–Csehország
E-csoport: Kazahsztán–Dánia (Sport2 17:45), Montenegró–Örményország, Lengyelország–Románia (Sport2 20:30)
F-csoport: Skócia–Anglia (Sport1 17:45), Szlovénia–Málta, Litvánia–Szlovénia

Vb, európai selejtezők. Sport1 17:45 Skócia–Anglia (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: László Csaba és Várhidi Péter), Sport2 17:45 Kazahsztán–Dánia (kommentátor: Méhes Gábor), Sport1 20:30 Németország–San Marino (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: László Csaba és Várhidi Péter), Sport2 20:30 Lengyelország–Románia (kommentátor: Farkas Norbert), Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Gyulai Miklós és Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: László Csaba és Várhidi Péter)

Egyenlít-e a bajnok?

A spanyol futsalbajnoki döntőt az előző három év bajnoka, a Movistar Inter vívja az azt megelőző háromszoros aranyérmes Barcelonával. A három nyert mérkőzésig tartó döntő első találkozóját a vendég katalánok nyerték meg, fordulatos küzdelemben. A Barca már 2–0-ra vezetett, a bajnok fél perccel a vége előtt egyenlített ki. A 2×3 perces hosszabbításban nem született újabb gól, a büntetőpárbajban viszont a hazaiak egyet hibáztak, a katalánok mindhármat belőtték. A második meccset ma ismét az Inter otthonában, a Jorge Garbajosa Sportcsarnokban vívják.

Sport1 13:15 Movistar Inter–FC Barcelona Lassa spanyol futsalbajnoki döntő, 2. mérkőzés (kommentátor: Farkas Norbert, szakértő: Kasza János)