Ronaldo elhagyja a Realt? • SportTV

Ronaldo elhagyja a Realt?

2017. 06. 16. 09:46    
Olvasási idő: < 1 perc

Az A Bola című portugál lap címlapsztoriként tálalta, hogy Cristiano Ronaldo az őt ért adócsalási vádak miatt el akarja hagyni a Real Madridot, továbbá a klubnál már ott is van egy 180 milliós ajánlat az egyik európai „pénzeszsáktól”.

A helyzet legalábbis ismerős, hiszen amikor Lionel Messi állt hasonló okokból a börtönhöz közel, akkor is ez volt a sorrend. Bejelentik a nagy adócsalási ügyet, felvetődik, hogy a játékos távozik Spanyolországból, belengetnek néhány nagy ajánlatot a Manchester City, a Manchester United vagy a PSG nevében, aztán szólnak a hatóságoknak, hogy lassabban a testtel, a sztár megnyugszik, marad és a végén megússza legfeljebb felfüggesztett börtönbüntetéssel.
Most ugyebár Cristiano Ronaldo keveredett adócsalási ügybe (a vád szerint az imázsjogaiból származó bevételek után nem fizetett be 14,76 millió eurót, mi több, egy cégen keresztül tudatosan rejtegette), az A Bola című portugál lap pedig immár címlapján hozta, hogy „Ronaldo el akarja hagyni Spanyolországot”. Az újság szerint a portugál felháborodott a vele történteken, és olyan visszafordíthatatlan döntést hozott, amit már Florentino Pérezzel, a királyi gárda elnökével is közölt.

Fotó: abola.pt

Fotó: abola.pt

Cristiano Ronaldo a Deportes Cuatro riporterével közölte, „tiszta a lelkiismerete”, a klub is feltétlen támogatásáról biztosította. Ez eddig kísértetiesen hasonlít a Messi-sagára, ahogyan az is, hogy – szintén az A Bola által – napvilágot látott, a madridi csapat kapott egy 180 millió eurós ajánlatot a legjobbjáért, feltehetően a Manchester United, PSG, Monaco hármas valamelyikétől.
Messinél ismerjük a folytatást, maradt Barcelonában, az idén márciusban végül 21 hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta az ügyet. CR7-nek legfeljebb 15 hónap „néz ki” hasonló jelleggel, így azért a Real Madrid hívei helyében mi nem aggódnánk.

(Sport TV)