A trash talk után végre bunyó • SportTV

A trash talk után végre bunyó

2017. 06. 25. 11:51    
Olvasási idő: 3 perc

A UFC legutóbb 2009 szeptemberében egy Nate Diaz nevével fémjelzett gálával, a Fight Night 19-cel járt Oklahoma Cityben. Csaknem 8 évvel és 87 Fight Nighttal később a szervezet visszatér, az eseménynek pedig az Oklahoma City Thunder pályája, a Chesapeake Energy Arena ad otthont.

A Fight Night 112 főkártyája hat különböző súlycsoport mérkőzését vonultatja fel. Pehelysúlyban kezdünk, ahol a UFC korábbi váltó- és könnyűsúlyú bajnoka, az élő legenda BJ Penn próbálkozik a felszínen maradni, miután Yair Rodriguez hat percen keresztül a létező összes módon fejbe rúgta. A pókmajom mexikói után ezúttal egy hasonló korú ellenfelet találtak a Prodigynek, aki 2010 óta nem tudott győzni. Dennis Siver sem a legfényesebb sorozatból jön (ki nem emlékezne a Conor McGregor elleni puffanására?), de jóval aktívabb, mint Penn.
Penn földharca győzelmet érhet, ám állóharcban nem valószínű, hogy sok jóra számíthat. A nagy öregek meccsén persze inkább az az öröm, hogy látjuk még őket, nem feltétlenül a kiemelkedő színvonal fog dominálni.
Tipp: Siver, pontozással

A tavalyi év utolsó gáláján (UFC 207) mindkét váltósúlyú oktogonba lépett és emlékezetes performanszt nyújtott. Amíg Alex Garcia kíméletlen ütéssel csapta ájultra Mike Pyle-t, addig Tim Means iszonyatos (mint később megítélték, szabálytalan) térdesekkel sújtott le Alex „Cowboy” Oliveirára. Means aztán a visszavágón pórul járt a brazil ellen, ám a börtönt is megjárt Dirty Bird szeretne győzelemmel visszatérni a kategória elitjébe.
Garcia jóval fiatalabb és mozgékonyabb, ám Means dirty boxingjára és clinchére nem biztos, hogy tud választ adni.
Tipp: Means, kiütéssel

Félnehézsúlyban vívják a következő ütközetet, ahol a 38 éves dán Joachim Christensen fogadja a szervezetben a veretlen Dominick Reyest. Bár Christensen UFC-s sormintájában győzelem következne (a UFC 211-en „fojtotta meg” a szervezet legalulértékeltebb szörnyetege, Gadzimurad Antigulov), a 27 éves Reyes mind a hat győzelme impresszív módon érkezett, ötnél a pontozóbírókra sem volt szükség. Jordan Powell elleni fejrúgása körbejárta az internetet, hiszen ellenfele folyamatosan játszotta az agyát az oktogonban, mielőtt Reyes lecsapott volna rá. A szervezetből kifele álló, kiöregedő bunyós fogadja a tehetségtől felrobbanó harcost – valószínűsíthető végeredménnyel.
Tipp: Reyes, kiütéssel

A szalmasúlyú Felice Herrig mindenkit sokkolt, amikor a súlycsoport üdvöskéjének gondolt Alexa Grasso ellen meggyőző fölénnyel tudott nyerni februárban. Ellenfele ezúttal a veretlen (6-0) orosz származású Justine Kish lesz, aki legutóbb Albanyben megvívott küzdelménél nem tudott bemérni a szalmasúlyú limitre (115 font).
Herrig is inkább értékmérőnek tűnik a súlycsoportban, mint valaki, aki a közeljövőben veszélyt jelentene az övre, ám Kish eddigi legkeményebb ellenfelével találkozhat papíron. A két hölgy között a fogadóirodák se tudtak tiszta favoritot kihozni, így az izgalom garantált.
Tipp: Herrig, pontozással

A co-main eventet középsúlyban rendezik, ahol a brutális ütések garantáltak. A korábbi váltósúlyú bajnok Johny Hendricks látszólag jó döntést hozott (vagy inkább hozatott vele a UFC?), miután többszöri súlyprobléma után feljebb csúszott egy divízióval – a 185 fontosok között győzelemmel debütált Hector Lombard ellen, és elmondása szerint sokkal jobban érezte magát a ketrecben.
Tim Boetsch legutóbbi összecsapása nem volt túl hosszú, hiszen Jacaré Souza viszonylag hamar bemutatott rajta egy kimurát, ettől függetlenül nem véletlenül kapta a Barbár becenevet. Folyamatos meg nem hátrálása és kemény kiütései miatt könnyen földre küldheti az egykori bajnokot.
Tipp: Hendricks, pontozással

A főmérkőzésen két borzasztóan alulértékelt könnyűsúlyú versenyző kap szerepet, egyben esélyt, hogy öt menetben bizonyítsa elitbe tartozását. Michael Chiesa és Kevin Lee már a nyár eleji sajtótájékoztatón is emlékezetest alakított, miután összeszólalkozásuk majdnem verekedésbe torkollott, ha nem lettek volna éberek a biztonsági emberek.
A detroiti Kevin Lee a felvezető meccsek dzsungeléből verekedte el magát egy főmérkőzésig, ám hatalmas száján és kemény dumáján kívül a fantasztikus birkózása és jiu-jitsuja is szerepet játszott ebben.
Michael Chiesa több mint egy évet hagyott ki sérülés miatt, ám a súlycsoport két jobb névvel rendelkező versenyzője ellen (Jim Miller, Beneil Dariush) remekül finiselt, így az ő ötmenetes létjogosultsága sem kérdéses. Bár az átlag UFC-néző nem feltétlenül hallott még a két prospectről, a kettejük között létrejött ellentét nélkül is fantasztikus párharc lenne ez.
Tipp: Chiesa, feladásra kényszerítéssel

(Sport TV)

Az oklahomai gálát a Sport1-en hétfőn hajnali háromtól élőben, eredeti kommentárral, majd a Sport2-n 21 órától magyar kommentárral sugározza.