DFB-kuparajt korábbi védőkkel • SportTV

DFB-kuparajt korábbi védőkkel

2017. 08. 11. 06:53    
Olvasási idő: 2 perc

Időrendileg ugyan megelőzi a 19 órakor kezdődő Koblenz–Dynamo Dresden találkozó, ám a pénteken rajtoló 2017–18. évi DFB-kupakiírás első, pénteki versenynapján egy időben kezdődő három párosítása közül kiemelkedik a Karlsruher SC–Bayer Leverkusen összecsapás, amelyen a sorozat két korábbi védője mérkőzik meg egymással.

A jelenleg harmadosztályú Karlsruhe hatszor volt döntős, kétszer győzött, a vendég Leverksuen négy fináléjából egyet nyert meg, háromszor veszített. Egyik sem ma történt, a KSC két diadala 1955-ben és 1956-ban történt meg, a gyógyszergyáriak 1992-ben győztek. Azóta mindketten voltak még vesztes finalisták, a Karlsruhe 1996-ban, a Bayer 2002-ben (az „ezüstévben” ­ bajnoki, BL- és kupaezüst…) és 2009-ben. De ez a dicső rég- és közelmúlt, a jelenben a Bundesliga3 holtversenyes 11. helyezettje – az elmúlt szezonban esett ki a másodosztályból – fogadja a Bundesliga legutóbbi 12.-jét.

A különbség nagyjából kijelöli a kupapárharc esélyeit is. Noha Heiko Herrlich (képünkön) legénysége a nyári átigazolási időszakban inkább gyengült, mint erősödött, a két osztálynyi különbség miatt úgy fogalmazhatunk, a Bayer számára kínos kudarc lenne a továbbjutás elpackázása. Ráadásul a leverkuseniek figyelmét akarva-akaratlanul elvonja egy egy héttel későbbi esemény: ők vívják ugyanis az élvonal nyitó mérkőzését az Allianz Arenában a rekordbajnok és címvédő FC Bayern ellen. Herrlich azonban el akarja kerülni az alibizés legkisebb vádját is: „A legjobb csapatunkkal állunk ki, függetlenül a pillanatnyi edzettségi szinttől, mert mindenképpen győzni akarunk.” A Leverkusent egyébként mutattuk már nemrég a török Antayaspor ellen, amelyen 1–1-es döntetlent játszott Samuel Eto’o jelenlegi csapatával Ausztriában. Persze az csak tesztmeccs volt, ez pedig tétre menő, éles kupatalálkozó.

Ami a két csapat párharcának történetét illeti, 1980-tól 2009-ig 34 alkalommal találkoztak még az élvonalban, ezek közül a Leverkusen 16 mérkőzést nyert meg, a KSC mindössze 5-öt, 13-szor remiztek egymással, a Bayer 64 gólt szerzett, a Karlsruhe 25-öt. A kupában viszont – dicső múlt ide vagy oda – először mérik össze erejüket.

Sport2 20:45 Karlsruher SC–Bayer 04 Leverkusen DFB-kupa, 1. forduló (kommentátor: Matuz Krisztián)