Nem Bortles lesz a Jax megváltója • SportTV

Nem Bortles lesz a Jax megváltója

2017. 08. 17. 14:08    
Olvasási idő: 2 perc

Egyre inkább úgy tűnik, Blake Bortles napjai megszámláltattak Jacksonville-ben, hiszen a szurkolók és a média után több csapattárs is megunta az irányító hullámzó teljesítményét.

Bortlest 2014-ben az első kör harmadik helyén választotta ki a drafton a Jacksonville Jaguars, hogy végre legyen egy olyan tehetségtől duzzadó irányító a keretben, aki hosszú évekre sikert hoz majd a floridai együttesnek.
Az inkonzisztens első év után Bortles reményeket keltő második szezont futott, hiszen csapatrekordot döntött passzolt touchdownok (35) és yardok (4428) tekintetében is. A tavalyi szezonban visszaesett, hiszen 13 touchdownnal és több mint 500 yarddal kevesebbet hozott össze, ráadásul a neve ismét a legpontatlanabb quaterbackek között szerepelt. A nagyobb probléma, hogy noha Allen Robinson és Allen Hurns személyében potens elkapói voltak, a Jags pedig évről évre egyre több pénzt dobott oda a szabadügynökpiac nagyobb neveinek, az eredmények viszont elmaradtak. Bortles első három szezonjában a csapat három, öt, majd ismét csak három győzelmet tudott összeszedni a lehetséges tizenhatból.
A Jaguars a nyáron újfent letette névjegyét, papíron ismét az egyik legtöbbet erősödő csapat, hiszen Calais Campbell és AJ Bouye személyében ismét nagy nevekkel foltozták a védelmüket, ráadásul a draft negyedik helyén választott futó, Leonard Fournette is jelentős terheket vehet le Bortles válláról.
A probléma, hogy az edzőtábor alatt egyre több elégedetlenkedő hang harsant fel. Doug Marrone edző először védte irányítóját, és azt nyilatkozta, a terheléstől elfáradt a karja, ám legutóbbi interjújában már ő is beismerte, bizonyos passzkísérletekre neki is csak trágár jelzői vannak.
A csapat első számú elkapója, Allen Robinson a sokadik pontatlan kísérlet után a levegőbe csapkodva ordított rá irányítójára, hogy próbálja már meg a pályán belül tartani a labdát. Az eddigi utolsó szurka a Jags tavaly választott cornerbackjétől, a parádés újoncszezont futó Jalen Ramseytől érkezett, aki olyan képet lájkolt instagramon, amelyen azt boncolgatták, milyen irányító jöhet szóba Bortles pótlásaként.
Így vagy úgy, az út borzasztóan rögös lesz a még mindig csak 25 éves QB előtt, hogy visszaszerezze a rajongók és a csapattársak bizalmát.

(Sport TV)

A Jacksonville Jaguars – Tampa Bay Buccaneers előszezon-mérkőzést csütörtökről péntekre hajnali 2 órától közvetítjük a Sport2-n.