Ha rossz a duma, jön a K. O.! • SportTV

Ha rossz a duma, jön a K. O.!

2017. 08. 31. 15:50    
Olvasási idő: < 1 perc

A megszokottnál kicsit korábban, viszont a megszokottnál is sűrűbb adásmenettel jelentkezik a Trash Talk csütörtökön a Sport1-en.

Kezdjük egy kulisszatitokkal: Szaniszló Csaba műsorvezető az imént készülés közben öt felkonfra hitelesítette magát, mondván, annyi téma lesz a csütörtöki Trash Talkban, hogy neki más szerep ezen túl nem jut.
Kezdjük először is azzal, hogy vendégünk lesz, méghozzá a UFC The Ultimate Fighter című sorozatának első magyar szereplője Fábián Melinda. Ő magáról a forgatásról nem beszélhet, viszont az előzményekről, az UFC-ről, a saját pályafutásáról igen. Aztán ha a szakértők (Kovács Sándor, S. Kovács Ádám, Dávid Kornél) majd rosszat kérdeznek, legfeljebb lesz egy kis harc a stúdióban.
Ennyivel persze nem lehet elintézni a UFC-t, hiszen a szervezet emblematikus alakja, Conor McGregor a mögöttünk hagyott héten túljutott első profi bokszmeccsén, méghozzá a koronázott király, Floyd Mayweather ellen. A tizedik menetben T. K. O.-val veszített ugyan, de nem okozott csalódást. Az, hogy ebből lesz-e bokszolói folytatás, hogy netán megrendezett volt-e a meccs, nem tudjuk, de hogy a srácoknak határozott véleményük lesz róla, abban biztosak vagyunk.
Persze, előkerülnek az amerikai sportok is, különös tekintettel az NFL-re, ahol egy hét múlva rajt van, méghozzá egy New England Patriots–Kansas City Chiefs meccsel. De addig még Sanyinak össze kell foglalnia, mi történt az előszezonban, mi lesz Edelman sérülése után a New Englanddel, illetve kik azok az újoncok, akik már az ősszel berobbanhatnak.
De hogy Csabi és Kornél is megvillanthassa tudását, az NBA-ből elővesszük az Irving, Thomas (meg még pár „lepattanó” játékos és pick) cserét, illetve Hanga Ádám sztoriját is.

(Sport TV)

A Sport1-en 17:30-tól élőben jelentkezünk a Trash Talk című magazinműsorunkkal.