Királyi rangadó San Sebastianban • SportTV

Királyi rangadó San Sebastianban

2017. 09. 17. 09:29    
Olvasási idő: 3 perc

Két hétközi spanyol BL-szereplőt már megmutattunk szombaton a LaLigában, a másik kettő még hátravan. Egy baszkföldi matinémeccs után a Liverpoolban remiző Sevilla meccsét közvetítjük a délután derekán az újonx Girona ellen, végül este irány újra Vizcaya: Szent Sebestyén városában két királyi csapat (Real) mérkőzik meg – királyi mulatságnak ígérkezik!

ALAVÉS–VILLARREAL

Az Alavés 13. élvonalbeli szezonját játssza a spanyol labdarúgás élvonalában. A 30-as években három, az ötvenesekben csupán két évig tartott az első osztályú lét, az eddigi leghosszabb etap 1998 és 2003 között ötesztendős volt, benne egy 6. és egy 7. hellyel, a közepén az emlékezetes, a döntőig tartó UEFA-kupa-meneteléssel. Majd következett egy egyidényes epizód (2005-06), s végül tavaly nyáron ismét feljutott a vitoriai csapat, amely a legutóbbi bajnokságban a 9. lett és bejutott a Copa del Rey döntőjébe. Ez az idény dönti majd el, hogy a szokásos jó újoncévet követi-e a stabilizálás időszaka, vagy a kiesés elleni küzdelem következik. Az eddigi három forduló alapján lehet eső, lehet hó: Laganésben és bárhol a Barcától ki lehet kapni, ám otthon a Celta ellen iskerült a javítás. A vendég Villarrealnak – szemre sokkal jobb játékoskerettel – ugyanez volt az eddigi útja: két vereség, egy szűk a Levantétől és egy kiadós a Real Sociedadtól, majd egy „javító győzelem” a Betis ellen. A matinémeccs kérdése, melyikük mozdul el jobban, vagy mindketten elmozdulnak a 3 pontról. Fran Escriba „matrózai” a hét közben jól kormányozták a sárga tengeralattjárót: az El-ben hátrányból fordítva nyertek 3–1-re a kazah Asztana ellen. Kérdés, a kétfrontos harcot ebben az idényben bírják-e majd a Valencia tartományi csapat emberei vagy valamelyik fronton megsínylik a dupla terhelést.
(Örök mérleg az élvonalban: 12 mérk.–6 Alavés-győz.–1 dönt.–5 Villarreal-győz./13–13-as gólkül.; Vitoriában: 6–4–1–1/8–5; a 2016–17-es idényben: Villarrealban 2–1, Vitoriában 2–1)

GIRONA–SEVILLA

Kicsit hasonlítanak az előfeltételek a szombati Getafe–Barca ,eccs előzményihez. Itt is egy 1-1 győzelmet, döntetlent és vereséget jegyző madridi újonc mérkőzik egy hét közben sikeres – a Pool elleni idegenbeli remi annak számít – , veretlen élcsapattal. A Getafe aztán jócskán megszorongatta a katalánokat, kérdés, a története első élvonalbeli idényét taposó Girona is képes lesz-e erre. A másik kérdés, vajon Eduardo Berizzo is rálép-e elődje, Jorge Sampaoli útjára, és jelentős totációval csaknem két külön csapatot szerepeltet-e a BL-ben és a bajnokságban, vagy inkább a „valverdei elvet” követve a legjobbjait játszatja folyamatosan. S ha ez utóbbiban hisz, vajon az idei kispad elég hosszú-e ahhoz, hogy elég mesterembert adjon a két vas tűzben tartásához. No meg, hogy az andalúz együttes végleg felszámolta-e idegenbeli fóbiáját, azaz Sevillától távol is képes-e bajnokságban is a folyamatos pontszerzésre.

(Örök mérleg az élvonalban: nem játszottak még LaLiga-mérkőzést.)

REAL SOCIEDAD–REAL MADRID

Kétségkívül Baszkföldön játsszák a forduló rangadóját. A (még) százszázalékos a bajnoki címvédő ellen, avagy mit ér a bomba rajt a világ hivatalosan legjobb (klubvilágbajnok…) csapata ellen. A vajnokságban két hazai meccsén is pontokat vesztő, de a BL-ben sima győzelemmel rajtoló címvédő edzője saftótájékoztatóján imsét Gareth Bale-t vtte védelmébe. A nem túl jó formát mutató, a Levante ellen vagy négy ziccert elhibázó szélsőről ezt mondta: „Nem tudjuk megakadályozni, hogy a nézők fütyüljenek, mi csak a pályán történtekre tudunk hatni. Igyekszünk és Gareth is nagyon fog igyekezni

Ha Gareth lő két gólt, akkor vajon mit fognak mondani?”. A derbi elvesztése esetén a Barcával szembeni esetleges hétpontos hátrány felvetésére így reagált: „Ez roppant fontos mérkőzés lesz, éppen a két hazai döntetlen miatt. Ám semmit sem változtatunk felkészülésünk módszerén egy mérkőzés fontossága miatt. Ez is egy bajnoki, itt is három pont jár a győzelemért, és mi megpróbáljuk megnyerni.” A érülések és eltiltások miatt ismét hiányos lesz a mester kerete. Toni Kroos és Jesús Vallejo nem edzett pénteken a többiekkel , a francia mester nem is kockáztat, nem is nevezte őket a meccskeretbe, ahogy nem számíthat a még csak rehabilitációs munkát végző Benzemára és Kovacicra sem. Marcelo és Cristiano Ronaldo eltiltása miatt nem játszhat. CR7-nek ez már az ötödik kihagyott meccse lesz a Real Soci ellen 2011 óta. 2013 májusában – amikor a Barca már megnyerte a bajnoki címet – vállsérülés miatt nem játszott. A következő idényben a San Sebastian-i mérkőzés a Dortmund elleni BL-negyeddöntő előtt volt és Ancelotti a túl sok meccs miatt pihentette a portugált. A következő idény elején a két szuperkupa meccsen annyi rúgást kapott, hogy inkább a Córdoba ellen lépett pályára, a baszkföldi meccset kihagyta a válogatott szünet előtt, hogy fitten állhasson a portugál együttes rendelkezésére. Végül tavaly szintén az idény elejére esett a két csapat San Sebastian-i találkozója, amikor Cristiano még csak lábadozott az Eb-döntőben elszenvedett sérüléséből. Ami azt illeti, a Soci csak kétszer váltotta pontszerzésre a blancók legnagyobb sztárjának hiányát: 2013-ban 3–3-ra végeztek, 2014 augusztusában pedig 4–2-re nyert – a többi meccsről a Madrid mindannyiszor hazavitte mindhárom pontot.
(Örök mérleg az élvonalban: 140 mérk.–24 Real Soci-győz.–37 dönt.–79 Real Madrid-győz./170–304-es gólkül.; San Sebastianban: 70–21–21–28/110–120; a 2016–17-es idényben: San Sebastianban 0–3, Madridban 0–3)

LaLiga Santander, 4. forduló. Sport1 12:00 Alavés–Villarreal (kommentátor: Farkas Norbert); Sport2 16:15 Leganés–Sevilla (kommentátor: Matuz Krisztián); Sport2 20:45 Real Sociedad–Real Madrid (kommentátor: Farkas Norbert)