Veretlen marad-e a bajnok? • SportTV

Veretlen marad-e a bajnok?

2017. 09. 21. 11:35    
Olvasási idő: < 1 perc

Érdekes mérkőzést közvetítünk a KHL-ből csütörtök délután. Az összevont táblázat 10. helyén álló Avangard a bajnoki címvédő, listavezető szentpétervári SZKA-t fogadja. Egy sorozat mindenképpen megszakad a mérkőzés végére. Az omszki együttes eddig hazai pályán valamennyi, mind az öt mérkőzését megnyerte, érdekesség, hogy kevesebbet, kettőt 60 perc alatt, a másik hármat viszont hosszabbításban. A Gagarin-kupa-győztes vendég viszont egy tucat találkozón van túl az idényben és valamennyit megnyerte, 9-et a normál játékidőben, hármat hosszabbításban. Noha úgy tűnt, a tavaly remeklő csapat támadó ereje meggyengül, hiszen két remek csatára, Dadonov és Sipacsov az NHL-be szerződött, ám a statisztika mást mutat. Az SZKA a mezőnyből a legtöbb gólt szerezte, a 12 találkozón elért 54 gólja több mint 4-es meccsenkénti átlagnak felel meg. Idén is a kanadai lista élcsoportját a szentpéterváriak uralják, Nyikita Guszev vezet 19 ponttal, de a két nagy sztár, Pavel Dacjuk (17) és Ilja Kovalcsuk (16) is ott szerepel a rangsor 3-4. helyén. Csak összehasonlításképp: az Avangard legeredményesebb játékosa, a svéd André Peterson 6 pontjával 81. ugyanezen a listán. Az omszki együttes inkább védekezésében bízhat, a meccsenként 1,7 kapott góljával az élcsoportba tartozik a liga összesen 27 együttese között. Ennek megfelelően a hazaiak első számú kapusa, a cseh Dominik Furch 94,6%-os védési hatékonyságával a második az egész KHL-ben, igaz a vendégek két portása, az egyaránt 6-6 meccsen védő orosz Igor Sesztyorkin és finn Mikko Koskinen 94,4%-kal alig mögötte holtversenyben a 4. a kapusrangsorban. Szóval, ha kevés gólon tartják a vendégeket, akkor van az omszkiaknak esélyük egy meglepetésre a mérkőzésen.

Jégkorong KHL, alapszakasz. Sport2 15:00 Avangard Omszk–SZKA Szankt-Petyerburg (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Kovács „KHL Pisti” István)