Kézi BL-maratoni hét órán át • SportTV

Kézi BL-maratoni hét órán át

2017. 09. 23. 09:38    
Olvasási idő: 3 perc

Valóságos férfikézilabda-BL-maratonit terveztünk szombat délutánra és estére. Kezdetnek, afféle felvezetőként egy orosz-francia rangadót közvetítünk, majd a veszprémiek elő hazai talákozója következik jelenlegi edzőjük excsapata, a Flensburg ellen, végül megmutatjuk másik BL-csapatunk, a Szeged zágrábi vendégjátékát is. A felvezetésekkel, riportokkal, elemzésekkel dúsított műsorfolyam nem kevesebb mint 7 órányi látnivalót kínál a kézilabda szerelmeseinek.

CSEHOVSZKIJE MEDVEGYI–MONTPELLIER

A D-csoportban az oroszok meglepő különbségű, 13 gólos vereséggel rajtoltak Zaporizzsjában, a franciák viszont hazai pályán 10-zel verték meg a második számú szkopjei csapat, a Metalurg ellen. Egy mérkőzés, ráadásul az első eredményeiből kiindulni talán nem szerencsés, de bizonyosnak tűnik, hogy a nagy tekintélyű mesternek, Vlagyimir Makszimovnak ugyancsak össze kell teremtenie csapatát, hogy kellő ellenfele lehessen a 2003-ban győztes, tavaly negyeddöntős Montpellier-nek. A francia csapat legidősebb tagja, a 36. évében járó Michael Guigou már az egykori BL-győztes együttesben is szerepeltm nost 18. idényét kezdte a délfrancia klubban. A kétszeres olimpiai, 3-3-szoros világ-és Európa-bajnok szélső felett még nem járt el az idő: a macedónok elleni első meccsen 6 góllal ő volt együttese legeredményesebb játékosa.
(A két csapat nemzetközi kupamérlege: 18 mérkőzés, 3 Csehovszkije-győzelem, 3 döntetlen 12 Montpellier-győzelem, 495–526-os gólkülönbség. Legutóbb 2016-ban Montpellier-ben 22–26, Csehovban 27–33)

TELEKOM VESZPRÉM–FLENSBURG-HANDEWITT

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

A mérkőzés kulcsembere nem játékos, hanem edző. Ljubomir Vranjes, a veszprémiek svéd mestere nem kevesebb mint 17 éven át (!) vezette a németek szakmai munkáját, európai szintű élcsapatot csinálva a Flensburgból, amellyel 2014-ben a BL-trófeát is megszerezte. Ha valaki az ellenfél minden rezdülését ismeri, az természetesen ő, aligha lehet bármivel is meglepni. A német együttest egyébként Maik Machulla vezeti, aki az elmúlt négy évben Vranjes másodedzője volt.
A Telekom egy közepes első félidő után a másodikban állva hagyta idegenben a Celjét a nyitónapon, a Flensburg hazai pályán szintén a második játékrészben nyerte meg a maga meccsét. Félidőben a dán Aalborg még két góllal vezetett a FLENS Arenában, a vége háromgólos hazai siker lett. A németek szekerét elsősorban Glasdorf és Schmidt húzta 8, illetve 7 góljával.
A múltban egyébként veszprémi pályaválasztással csak a két csapat első, 2001-es kupamecccsén született német siker, akkor a KEK-negyeddöntőben nyert a vendégcsapat 2 góllal, de előtte már hazai pályán 8-cel legyőzte az akkor Fotex néven szereplő veszprémieket. Azóta viszont magyar földön három veszprémi siker következett, valamennyi BL-csoportmeccsen: 2008-ban 29–28-ra, tavalyelőtt 28–24-re, idén márciusban pedig 34–28-ra győzött a bakonyi egyesület. Ez utóbbi fantasztikus hangulatú meccset is a Sport1-en közvetítettük, reméljük, sem a hangulatban, sem a győztes kilétében nem történik változás fél esztendő elteltével.
(A két csapat nemzetközi kupamérlege: 8 mérkőzés, 4 Veszprém-győzelem, 1 döntetlen 3 Flensburg-győzelem, 215–217-es gólkülönbség. Legutóbb 2016–17-ben Flensburgban 24–24, Veszprémben 34–28)

HC PPD ZAGREB–MOL-PICK SZEGED

Tavaly ugyanígy a második fordulóban találkozott a két együttes, akkor a szegediek remek játékkal, bravúros 26–24-es győzelmet arattak Zágrábban. Közös kupatörténetük akkor már két évtizedes volt, 1996 óta 10-szer találkoztak, mindannyiszor a BL-ben és a mérleg teljes egyensúlyban van: 4-4 alkalommal nyert mindkét csapat, 2 döntetlen mellett. Ami a jelenlegi kiírást illeti, mindkét együttes idegenben kezdett, a zágrábiak 16–14-es vezetés után 28–28-ra ikszeltek Kristianstadban, a szegediek viszont négygólos vereséggel zártak Nantes-ban. A két együttes még a felkészülési időszalban megmérkőzött egymással, akkor egy ausztriai nemzetközi torna döntőjében a MOL-Pick 34–25-re győzött, ám ebből egy éles BL-csatára semmiféle következtetést nem lehet levonni. Ezt mondta Balogh Zsolt, a szegediek egyik klasszisa is, aki a klubhonlapnak nyilatkozott. Az utolsó kérdésre, amely azt firtatta, hogy a PPD egyik kapusa, Kastelic éppen Szegedről igazolt a nyáron Zágrábba, így válaszolt: „Ez kétélű dolog. Szerintem a kapus előnyben van, persze nem mindig van így. Urh viszont nem volt olyan sokat nálunk, hogy mindenkit kiismerjen. Bízom benne, hogy nem kapja úgy el a fonalat, mint a Nantes kapusa, mert mi a két pontért utazunk a horvát fővárosba. Javítani szeretnénk, ez a célunk.” Reméljük, céljukat el is érik a szegediek…
(A két csapat nemzetközi kupamérlege: 10 mérkőzés, 4 Zagreb-győzelem, 2 döntetlen, 4 Szeged-győzelem, 267–263-as gólkülönbség. Legutóbb 2016–17-ben Zágrábban 24–26, Szegeden 21–26)

Velux EHF Bajnokok Ligája. Sport1 15:00 Csehovszkije Medvegyi–Montpellier HC D-csoportmérkőzés (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő-szakkommentátor: Borsos Attila); Sport1 16:45 Telekom Veszprém–SG Flensburg-Handewitt B-csoportmérkőzés (kommentátor: Matuz Krisztián, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, riporter: Fazekas Erzsébet, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila és Juhász István); Sport1 19:30 HC PPD Zagreb–Mol-Pick Szeged A-csoportmérkőzés (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila)
műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Buday Dániel)