Nőikézi-kupaszombat a Sport1-en • SportTV

Nőikézi-kupaszombat a Sport1-en

2017. 10. 14. 09:45    
Olvasási idő: 3 perc

Két nőikézilabda-kupacsapatunk hazai mérkőzése adja a Sport1 délutáni és esti fő programját. A Dunaújváros az EHF-kupa második selejtező fordulójában román ellenfelet fogad, az FTC-Rail Cargo Hungaria pedig a szkopjei nagy vereség urán hazai környezetben javítana az egykori BL-győztes norvég bajnokcsapat ellen.

DUNAÚJVÁROS KKA–CSM ROMAN

A két együttes közül a hazai múltja összehasonlíthatatlanul fényesebb: az elődklub Dunaferr BL-, KEK-é kétszeres EHF-kupa-győztes, 5-5-szörös magyar bajnok és kupagyőztes. A CSM Roman 2001-ben HCM Roman néven alapított kézilabda szekciója még nem nyert hazai bajnokságot és nemzetközi kupát sem. Tavaly ugyanezen kupa ugyanebben a fázisában magyar ellenféllel, az Alba Fehérvárral szemben kapitulált: a fehérvázi csapat kettős győzelemmel, hatgólos különbséggel jutott tovább.
Erről a mérkőzésről Szabó Babett, a DKKA irányítója a győzelem reményében nyilatkozott a klub honlapjának: „Személy szerint nagyon várom már a mérkőzést, mert ugye a tavalyi évünk az EHF-kupában nem volt túl sikeres, ezen is szeretnénk javítani. Látva az ellenfelünket megállapítható, hogy jó képességűek, jól össze is vannak rakva, a belső posztokon és szélen is ügyesek. Mi azonban gyakoroltunk annyit és feltérképeztük őket annyira, hogy tisztában legyünk a játékerejükkel, de mi is komoly erőt képviselünk, ráadásul nagyon bízom abban, hogy kijön belőlünk az a rengeteg munka, amit az elmúlt hónapokban elvégeztünk s, amennyiben így lesz, akkor nem lehet gondunk. Az lehet ugyan kicsi hátrány, hogy itthon kezdünk, de nekünk most nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem inkább azzal, hogy megnyerjük az első mérkőzést, s ha ez megvan, akkor nézhetjük meg azt, milyen előnyből várjuk a visszavágót. A legfontosabb most tehát a győzelem megszerzése lesz, amihez elengedhetetlen a jó védekezés, szerencsére ez meccsről meccsre jobb, s ebből nem is engedhetünk, stabil védelmet kell biztosítani magunknak, ha ez sikerül, akkor könnyebb lesz a támadás is. Az ellenfél kapuja előtt nagyon oda kell figyelnünk a helyzetek kihasználására, mert a lehetőségeket kidolgozzuk, remélem, sikerül is élni velük. s akkor lehet problémánk” – fogalmazott a DKKA kiválósága.

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–LARVIK HK

A Fradi ismét a korábbi sikereket hozó helyszínen, a dabasi Sportcsarnokban fogadja a HC Larvikot, a 2011. évi BL-győztest.
„Nagyon szép emlékek kötnek bennünket ahhoz a csarnokhoz, rengeteg nagy győzelem, a szurkolóinkkal átélt számos fantasztikus pillanat, ezért, ha már az Elek Gyula Arénában az EHF döntése értelmében nem játszhatunk, örülök neki, hogy Dabason léphetünk pályára – mondta a csapatkapitány Szucsánszki Zita a fradi.hu-nak. ­– Természetesen tudjuk, hogy nem túl kényelmes, hogy a szurkolóknak a hazai meccsekre is utazniuk kell, de bízom benne, hogy ennek ellenére is nagyon sokan jönnek a meccsre, nagyon szeretnénk újra telt ház előtt játszani.”
Mindkét együttes vereséggel kezdte ezt az idényt a BL-ben, a Fradi Szkopjéban kapott ki 34–31-re a legutóbbi ezüstérmes Vardartól, a tavaly óta – elsősorban financiális okokból – meggyengült Larvik otthon maradt alul 31–27-re a német Thüringer HC ellen.
A két klub az 1998-as KEK-nyolcaddöntő óta összesen 8 mérkőzést vívott egymással Európában, mindketten 4-4 alkalommal győztek. A nyitó KEK-párviadalt a norvégok nyerték, otthon tíz góllal verték meg az akkori nevén Herz-FTC-t, amelytől Budapesten csak 9-cel kaptak ki. Két kiírással ezelőtt a BL középdöntő csoportjában voltak együtt, itthon hárommal a Fradi, Norvégiában hattal a Larvik volt a jobb.
(Mérlegük az eurokupákban: 8 mérkőzés, 4 FTC-győzelem, 4 Larvik-győzelem, 219–230-as gólkülönbség. A legutóbbi mérkőzés: 31–37, Larvikban 2016. február 20-án.)

Sport1 15:45 Dunaújváros KKA–CSM Roman EHF-kupa selejtező, 2. forduló, első mérkőzés (kommentátor: Petur András, szakkommentátor: Ferling Bernadett, riporter: Molnár Zsolt, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila); Sport1 17:45 FTC-Rail Cargo Hungaria–Larvik HK női kézilabda BL C-csoportmérkőzés (kommentátor: Matuz Krisztián, szakkommentátor: Tóth Tímea, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila)

Zankoveccel idegenben is nyerne a Slovan

A KHL-ben csupán az összesített táblázat 22. helyén álló pozsonyi csapat edzőt váltott idény közben. Milos Riha helyére a fehérorosz Eduard Zankovec érkezett, akivel a Slovan eddig három mérkőzése közül előbb otthon kikapott hosszabbításban a Dinamo Rigától (2–3), majd megverte Pozsonyban a Szocsit (4–1), végül szibériai túrja első találkozóján 6–3-ra kikapott Jekatyerinburgban. Szombaton Cseljabinszkban a Traktor ellen lép fel. Házigazdája ugyancsak rapszodikusan szerepel. Legutóbbi öt összecsapásából akadt hazai győzelem (Barisz 2–1, Vityaz 2–1) és vereség (Jokerit 1–3), de idegenbeli bukás (Admiral 2–3 h.) és diadal (Amur 3-2) is. Szóval, az esllyek kiszámíthatatlanok, bármilyen eredménykimenetel elképzelhető a két együttes idénybeli első csatáján. Legutóbb egyébként tavaly december 21-én játszottak Pozsonyban, akkor egyetlen gól született, melyet Michal Hlinka ütött az oroszok kapujába.
Sport2 13:30 Traktor Cseljabinszk–Slovan Bratislava KHL alapszakasz-mérkőzés (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Kovács „KHL Pisti” István)