A madridiak üldözik a Barcát • SportTV

A madridiak üldözik a Barcát

2017. 10. 22. 08:52    
Olvasási idő: 3 perc

Vasárnap három mérkőzéssel jelentkezünk a LaLigából, mindhárom egyik résztvevője madridi csapat. Két nagy és egy kicsike. A két nagy kimondott célja: tovább üldözbi ez élen robogó, egyetlen picinyke botlástól (már ha botlásnak lehet nevezni az Atleti elleni ikszet a Metropolitanóban…) hibátlan Barcelonát.

CELTA VIGO–ATLÉTICO MADRID

A Celta masszív középcsapattá lett, messze van pár évvel ezelőtti nyílt, technikás támadójátékától, de nincsenek kiesési gondjai. Elég kiegyensúlyozottan szerepel, hazai pályán és idegenben is ugyanannyiszor nyert és veszített. Viszonylag jól szerepe az elmúlt négy fordulóban, két-két győzelemmel és remivel veretlen sorozatot építget.

Az Atlético olyan, de mégsem olyan, mint az elmúlt esztendőkben. Stabil a védelem, a bajnoki veretlenség is megvan, de hiányzik az a győzni akarással párosuló lendület, amely kétszer is a BL-döntőig repítette Simeone fiait. Érdekes módon ez a nemzetközi színtéren jobban megnyilvánul – a két ponttal kezd a kiesés szélére sodródni a BL-ben – , a LaLigában egyelőre tartja magát az együttes, csak a győzelmek nem akarnak sorakozni, ugyanannyi remit játszott az Atleti, mint ahányszor három pontot szerzett. Egy újabb döntetlen azonban már akkorára növelné a fővárosiak hátrányát, hogy egyre kevésbé hihetnének a három évvel ezelőtti csoda megismétlődésében.
(Örök mérleg az élvonalban: 98 mérkőzés.–22 Celta-győz.–17 dönt.–59 Atlético-győz./116–201-es gólkül.; Vigóban: 49–17–11–21/61–74; a 2016–17. idényben: Vigóban 0–4, Madridban 3–2).

LEGANÉS–ATHLETIC BILBAO

A középső meccsre is jut egy madridi együttes, a Leganés. A jelenleg 3. számúnak titulálható kiscsapat (5 ponttal és 6 hellyel előzi meg a Getafét) eddig még nem győzte le a Bilbaót, de ki sem kapott tőle. A madridi gárda a legutóbbi négy meccsén veretlen és még gólt sem kapott. Az Athletic a hazai színtéren és az Európa-ligában is vegyesen teljesít, mondhatni rapszodikus a szereplése. Szoros meccset játszott a Valenciával, megverte a Sevillát, de nem bírt az El-ben az Östersunddal. Az új edző, Ziganda fő feladata, hogy stabilizálja a csapat formáját. Ha ez már most megkezdődik, lebirkózhatják a Leganést, de nem lesz egyszerű feladat: eddig egyedül a Getafének sikerült a városi kisrangadón elvinni mindhárom pontot a Butarquéból.
(Örök mérleg: 2 mérkőzés, 2 döntetlen, 1–1-es gólkülönbség; Madridban: 1 mérkőzés, 1 döntetlen, 0–0-s gólkül.; 2016–17-ben Madridban 0–0, Bilbaóban 1–1)

REAL MADRID–EIBAR

Az egy oda-visszavágós Szuperkupától eltekintve a kirélyi gára az egész idényben otthon gyengébben szerepel, mint idegenben. A Bernabéuban az első két meccse remi lett a LaLigában, aztán kikapott, s csupán az Espanyol ellen nyert egyszer. A BL-ben is első pontjait saját stadionjában vesztette el. S bármilyen furcsa, az Eibar elleni 6 eddigi bajnokijából is csupán egyszer veszített pontokat – hol máshol, mint a Bernabéuban…
Ettől persze még a csapatnak nincs hazaipálya-fóbiája. A mestert, Zinédine Zidane-t jobban zavarja, hogy öt játékosa, Bale, Kovacic, Carvajal, Navas és Luca Zidane továbbra sem bevethető. A második kapus ismét az U19-csapat kapuvédője, a csupán 17 esztendős Moha lesz a vasárnapi mérkőzésen is. „Az emberek kezdik elfelejteni, hogy két trófeát már nyertünk az idényben és egyért harcba szállunk decemberben is” – mondta a mester a meccs előtti sajtótájékoztatón, majd védelmébe vette a sokat bírált Benzemát (képünkön a Spurs ellen keddi BL-meccsen): „Nem csak őt bántják, mindannyiunkat. Lehet, hogy nem fog hatvan gólt lőni a szezonban, de ha lő harmincat, még hozzásegíthet további negyvenhez, és számomra ez a legfontosabb. Engem bosszant, ha rondákat mondanak róla a lelátóról, és tisztázni szeretném, hogy számomra ő a legjobb középcsatár a világon.” Mindenesetre a madridi drukkereket az nyugtatná meg a legjobban, ha egy klasszisához méltó sok gólos győzelmet aratnának végre a blancók és ebből a francia center is jócskán kivenné a részét.
(Örök mérleg az élvonalban: 6 mérk.–5 Real-győz.–1 dönt.–0 Eibar-győz./18–2-es gólkülönbség; Madridban: 3–2–1–0/8–1; 2016–17-ben Madridban 1–1, Eibarban 4–1)

LaLiga Santander, 9. forduló. Sport1 16:00 Celta Vigo–Atlético Madrid (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 18:30 Leganés–Athletic Bilbao (kommentátor: Méhes Gábor); 20:45 Real Madrid–SD Eibar (kommentátor: Farkas Norbert)