Ezért nézd a Spurs-Warriorst! • SportTV

Ezért nézd a Spurs-Warriorst!

2017. 11. 02. 12:23    
Olvasási idő: 2 perc

Nem lesznek Halloween-jelmezek, de jó meccs a tévében igen. A Sport TV éjjelre igazi csemegével készül, jön a legutóbbi nyugati döntő visszavágója a Spursszel és a Warriorsszal. Két kérdésünk van: egyrészt, feltámad-e a Spurs, másrészt, melyik arcát mutatja a Warriors?

Négy meccs után a Spurs-szurkolók örömükben tapsolhattak, hogy Leonard és Parker hiányában Aldridge hátára vette a csapatot, amely négy győzelemmel kezdte a szezont. Aztán Orlandóban egy csaknem 30-as pofonba szaladt bele, ami megtörte a lendületet, azóta csak keresgéli magát. Pedig a meccs előtt Popovich mester remek trükkel próbálkozott, le akarta fojtani egykori játékosát, Jonathan Simmonst, akiről kiderül közben, hogy Terrence Ross az, de nem járt teljes sikerrel.

A rossz széria a Pacers és a mostanra ligaelsővé előrelépő Celtics ellen folytatódott, így áll a Spurs 4-3-on. A legutóbbi, Celtics elleni meccs összefoglalója, a remeklő Irvinggel szemben nem volt ellenszer:

Ha a Warriors ellen győzni tudnak, az új erőt adhat nekik, és talán vissza tudnak térni az idény legelején mutatott formához. De ne legyen kétségünk, hiányzik nekik Leonard és Parker, akik egyébként nyáron a nyugati döntőben sem álltak rendelkezésre (0-4 a Spurs szemszögéből).
A címvédő Warriors pedig rapszodikus képet fest, nyerhet 30-cal is, de betlizhet is, ezért áll csak 5-3-mal. Átlagban 121 pontot termel meccsenként, amivel természetesen vezeti a ligát, bár ez nem újdonság. Azonban úgy tűnik, akarathiányban szenved, ez magyarázhatja csak, hogy ennyire hullámzó a teljesítménye. Továbbá az a tézis is megdőlt, hogy nem lehet győzni az Oracle Arénában. A védekezést rendbe kellene tenni, mert átlagban 10-zel több pontot (114) kap a bajnok, mint az előző szezonban. Ráadásul a következő ellenfél Aldridge, Gasol párosa elég rossz matchup az igazi klasszis magas embert nélkülöző oaklandieknek. Bár hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy a Clippers Griffin, Jordan párosáról nem ezt mondták a legutóbbi meccsükön, mégis 28 pontos siker lett a vége. Jellemző, hogy az NBA hivatalos összefoglalója a 3. negyeddel véget is ért:

Azt sajnáljuk, hogy vége a Halloweennek, így Steph Curry nem így érkezik majd meg az esti meccsre:

Összességében vitathatatlanul a Spursnek lesz fontosabb a meccs, hiszen, neki kell megszakítania egy rossz sorozatot, és nem is mutatna rosszul a jegyzőkönyvekben, ha le tudná győzni a címvédőt a legjobbja nélkül. A Warriors célja pedig nem lehet más, mint bizonyítani, hogy kétszer egymás után is képes magabiztos játékkal nyerni erős nyugati rivális ellen. Mert ha úgy játszik, mint a Clippers ellen, senkinek sincs ellene esélye.

(Sport TV)

A meccset a Sport1 hajnali 1 órától élőben közvetíti, felvételről pénteken 15:30-tól a Sport2-n, 23:30-tól pedig a Sport1-en lehet megtekinteni Matuz Krisztián és Tőrös Balázs kommentálásában.