Döntőbe készül a Fehérvár • SportTV

Döntőbe készül a Fehérvár

2017. 11. 14. 09:06    
Olvasási idő: < 1 perc

Elődöntőjéhez érkezett a magyar-szlovák kupasorozat, a Visegrád-kupa. Az első ízben kiírt sorozatban a négy-négy szlovák és magyar együttes saját országában játszott egy-egy csoportkört, majd következtek a keresztbe játszások, kétmérkőzéses rendszerben. A magyar csoportmásodik Fehérvár a szlovák 3. HC Nové Zámkytól 5–4-re kikapott Érsekújváron, de a hazai visszavágón sima 4–0-val lépett tovább az elődöntőbe. A szlovákiai csoportelső HK Nitra előbb Budapesten 3–2-re legyőzte a magyarországi 4. MAC-ot, majd Nyitrán hosszabbítás utáni 4–4-gyel őrizte meg előnyét. Mivel az alapszakaszban a Nitra végzett előrébb, a két együttes elődöntőjének első találkozóját Fehérvárott rendezik. Az AV19 kanadai edzője, Benoit Laporte többek közt a következőket nyilatkozta a klubhonlap videoanyagában. „Ismerjük a Nyitrát, már találkoztunk velük. Emellett láttam a MAC Budapest és az Érsekújvár elleni találkozójukat, amit a szlovák Extraligában játszottak. Jó csapat, tavaly döntősök voltak Szlovákiában, tisztelnünk kell őket. A legjobbunkat kell nyújtanunk, mert fontos, hogy a döntőben legyünk.”
A találkozót élőben közvetítjük, a másik elődöntős párharc első találkozóját, a HK Poprad–DVTK Jegesmedvék mérkőzést szerdán a Sport2-n 15 órától felvételről mutatjuk meg.

Sport2 18:15 Fehérvár AV19–HK Poprad Visegrád-kupa-elődöntő, első mérkőzés (kommentátor: Engyel István, riporter: Szél Tamás Pál, szakkommentátor: Szuper Levente)