Legutóbbi frissítés 2017. november 15. 09:05
Egyéb

Levélben ajánlom! bezár

Meglesz-e az első Tranmere-siker?

Fotó: tranmererovers.co.uk

747 csapat nevezését fogadták el a szövetségben az FA-kupa 2017–18. évi kiírására. Közülük 44 együttes – a Premier League és a Championship csapatai – csak a 3. fordulóban csatlakoznak a mezőnyhöz, azaz a 1. „nagyfordulóban” a 703-ból talpon maradó 80 szűkül le 40-re. A negyven meccsből az első fordulóban csupán négy végződött remire, ezeket újrajátsszák, a hagyományos módon fordított pályaválasztói joggal.
Szerdán ezek közül az egyiket, a Tranmere Rovers és a Peterborough United csatáját közvetítjük szerda este. Az ötöd- (National League) és a harmadosztályú (League One) klub csapatai eddig 1968 áprilisi, harmadosztályú meccsük óta összesen 68 alkalommal mérkőztek meg egymással, ebből 8-szor az FA-kupában. Az 1975-től az idén novemberig lejátszott 8 csatából kettő végződött remivel, a másik hatot egyaránt a Peterborough nyerte meg, bármelyik csapat pályáján játszottak is. Természetesen most is a vendégcsapat az esélyes, mert ha egymás alá rendeljük a ligákat, 52 hellyel áll „jobban”, azaz magasabban házigazdájánál. Amúgy mindkét együttes legjobb szereplése eddig a szövetségi kupaküzdelemben a negyeddöntő volt, amelyig a Tranmere három, a Boro viszont csak egy alkalommal jutott el. A feladat tehát adva van a tavaly október óta regnáló menedzser, Mickey Mellon tanítványai számára: megtörni a „történelmi átkot”, azaz első alkalommal felülmúlni a kupában a peterborough-i legénységet.

Sport2  20:45  Tranmere Rovers–Peterborough United FA-kupa, 1. forduló, újrajátszott mérkőzés (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba) 

Hozzászólás (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!