Jön a nagy esélylatolgató show! • SportTV

Jön a nagy esélylatolgató show!

2017. 11. 30. 13:28    
Olvasási idő: < 1 perc

Az Út Kijevbe című Bajnokok Ligája-magazinban minden olyan csapatot előszedünk, amely még nem tudja, ott lehet-e és ha igen, akkor hányadikként a tavaszi folytatásban.

Nagy esélylatolgató show lesz az Út Kijevbe című Bajnokok Ligája-magazin csütörtöki felvonásában. Minden csapat terítékre kerül ugyanis, amelynek a sorsa akár csak úgyis bizonytalan, hogy első vagy második helyen jut tovább, nemhogy az a kérdés vele kapcsolatban, vajon ott lesz-e a tavaszi folytatásban. Ha jól matekoztunk, még 17 ilyen csapat van, így aztán Petur András műsorvezetőnek, valamint három meghívott szakértőnknek, Bognár Györgynek, Kemenes Szabolcsnak és Várhidi Péternek bőven lesz miről beszélnie a 90 perces műsorban.
Fontos hangsúlyozni, nem kimondott meccsekről lesz szó, hanem arról, kinek mire mennyi esélye van és miért. Szóba kerül majd objektíven és szubjektíven a pillanatnyi forma, hogy kinek milyen nehézségekkel kell megküzdenie, hogy kik vannak (akár játékosok, akár csapatok) olyan formában, hogy elképzelhetetlen őket megállítani. És szóba kerül szinte minden, amit Facebook-oldalunkon keresztül küldötök nekünk.
Így aztán aki Manchester United-, PSG-, Bayern München-, Juventus-, Liverpool-, netán Szpartak Moszkva-szurkoló annak 18:30-tól a képernyő előtt a helye. De oké, várjuk többek között még az FC Basel, a CSZKA Moszkva, a Chelsea, a Roma, az Atlético Madrid, a Sporting, a Sevilla, a Sahtar, a Napoli, az FC Porto és az RB Leipzig híveit is. És persze azokat is, akik „csak” szeretik a labdarúgást, valamint a Bajnokok Ligáját.

(Sport TV)

A Sport1-en 18:30-tól élőben jelentkezünk az Út Kijevbe című BL-magazinnal.