Továbbmegy-e a 2013-as győztes? • SportTV

Továbbmegy-e a 2013-as győztes?

2017. 12. 01. 09:44    
Olvasási idő: 2 perc

737 csapat nevezést fogadták el a 137. FA-kupa-kiírásra. Az előselejtező és a selejtező fordulók után a második nagyfordulóban (2nd round proper) 40 csapat küzd a fennmaradó 20 helyért, hozzájuk csatlakozik hagyományosan január első hétvégéjén a Premier League és a Championship 44 együttese.
Még mielőtt valaki nagyon lekezelné a mezőnyt – amelyben ugye League 1-es, azaz harmadosztályú a pillanatnyilag legjobb csapat – , jegyezzük meg: a negyvenben hat olyan klub található, amelyek korábban egy vagy több alkalommal megszerezte már a legrégebbi kupaküzdelem trófeáját. A legrégebben a Blackburn Rovers (egyenesen fétucatszoros győztes, először 1884-ben, legutóbb 1928-ban nyert), a legközelebbi időben a Wigan Athletic sikere, amely négy évvel ezelőtt az esélyes Manchester Cityt 1–0-ra győzte le, majd a következő esztendőben is eljutott az elődöntőig.
Ezt az együttest mutatjuk most, amely pillanatnyilag vezeti a harmadosztályt, és egy ötödosztályú csapat, az AFC Fylde otthonába látogat, miután az előző körben 2–1-gyel a negyedosztályú Crawley Townt búcsúztatta. A vendéglátó, a National League 16. helyezettje a 4. selejtező fordulóban kapcsolódott a küzdelmekbe, előbb a 23-szoros walesi kupagyőztes és négyszeres FA-kupa-negyeddöntős Wrexham Unitedet 1–0-ra, majd az első fordulóban a hatodosztályú Kidderminster Harrierst 4–2-ra győzte le. Nagy kérdés, képes lesz-e a pályán eltüntetni a 63 helyezésnyi különbséget (ennyi a távolság a két csapat közt, ha a bajnoki táblázatokat egymás alá-fölé helyezzük). Csak egy megjegyzés: az előző kör negyven párosításából abból a 37-ben, amelyben eltérő bajnokságban szereplő csapatok csatáztak, ötször ment tovább az alacsonyabb osztályú együttes.

A 2. FORDULÓ KÖZVETÍTÉSEI

12. 01., péntek: AFC Fylde (5. oszt.)–Wigan Athletic (3.), Sport1 21:00 (ÉLŐ)
12. 02., szombat: Notts County (4.)–Oxford City (6.), Sport2 13:30 (ÉLŐ)
Fleetwood Town (3.)–Hereford (7.), Sport2 0:45
12. 03., vasárnap: Bradford City (3.)–Plymouth Argyle (3.), Sport2 14:00
12. 04., hétfő: Slough Town (7.)–Rochdale (3.), Sport2 20:45 (ÉLŐ)
Gateshead (5.)–Luton Town (4.), Sport2 22:45
12. 05., kedd: Coventry City (4.)–Boreham Wood (5.), Sport2 15:00

FA-kupa, 2. forduló. AFC Fylde–Wigan Athletic Sport2 21:00 (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)