Ki-ki mérkőzés a lengyelek ellen • SportTV

Ki-ki mérkőzés a lengyelek ellen

2017. 12. 07. 08:53    
Olvasási idő: 2 perc

Előre sejtettük, így is lett: a magyar válogatott nyolcaddöntőbe jutása az utolsó két csoportmérkőzésen dől el. Az első esélyt a lengyelek elleni csata kínálja: győzelem estén már bizonyosan továbbjut Kim Rasmussen együttese.

A bietigheimi első találkozó éppen a mieink összecsapása az ugyanolyan mérleggel – 1 győzelem, 2 vereség – álló lengyelekkel. Ha Görbiczék legyőzik az elmúlt két vb elődöntősét (mindkétszer a 4. helyen végzett csütörtöki ellenfelünk), már matematikailag is véglegesíti továbbjutását. Ha kikapnak, az argentinok elleni feltételezhető cseh győzelem esetén már az utolsó fordulóban egyetlen csapatot sem érhetnek utol a az előttük álló négyből, azaz már csak a 13-24. helyért folyó Elnöki Kupában lesznek érdekelve a világbajnokság második felében. A mérkőzés egyik különlegessége, hogy az előző vb-n pazarul szereplő lengyelek kispadján Kim Rasmussen ült, aki most történetesen éppen a mi csapatunk szövetségi kapitánya. Azaz ha valaki ismeri töviről hegyire a lengyel válogatottat, akkor az éppen a dán mester. Aki ma már a mieinket is tüzetesen ismeri, csak azt nem tudja, képesek-e a tökéleteshez közelii módon megvalósítani a kidolgozott taktikát. A mester meghozta nehéz döntését: az utólag behívott Szucsánszki Zita miatt Tóth Gabriella került ki a keretből. A két együttesnek két közös ellenfele volt a tornán, a két skandináv gárda. A svédeket a lengyelek 3 góllal legyőzték, mi 3-mal kikaptunk tőlük. A norvégoktól mindkét csapat kikapott, mi 8 góllal, a lengyelek 12-vel. Minimális, inkább lélektani előnyt jelent a mieink számára a korai időpont: délután 2-kor ellenfeleink vesztes mérkőzést játszottak a csehekkel, a mieink győztes csatát vívtak az argentinokkal.
(A két válogatott örök mérlege: 78 mérkőzés, 64 magyar győzelem, 4 döntetlen, 10 lengyel győzelem, 1737 magyar, 1369 lengyel gól. A legutóbbi mérkőzés: Magyarország–Lengyelország 25–26 (16–17), 2016. március 13., Érd, Eb-selejtező)

A délutáni Svédország–Argentína találkozó kérdése csupán matematikai: hány góllal nyernek az északiak. Szorosabbnak ígérkezik az esti Csehország–Norvégia összecsapás. Szorosabbnak, de az esélyeket tekintve egyértelműnek: az eddig néhány kisebb és közepes meglepetést hozó vébének messze a legnagyobb szenzációja lenne, ha a címvédő skandinávok nem szereznék meg mindkét pontot. Igazán két- (három-) esélyes találkozó csupán a magyar-lengyel mérkőzés, ahogy a címben írtuk: igazi ki-ki összecsapás.

23. NŐI KÉZILABDA-VB, B-csoport. Sport1 13:15 Magyarország–Lengyelország (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Deli Rita és Tóth Tímea); Sport2 18:00 Svédország–Argentína (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila; Sport1 20:30 Csehország–Norvégia (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Tóth Tímea)