Előre magyarok, a harcra! • SportTV

Előre magyarok, a harcra!

2017. 12. 10. 03:15    
Olvasási idő: 2 perc

Ott vagyunk, ahol lenni akartunk – a nyolcaddöntőben – , oda igyekszünk, ahol legutóbb 2013-ban, előtte 2007-ben jártunk – a negyeddöntőbe. Az ellenfél Franciaország, amely a legutóbbi öt vb mindegyikén ott volt a 8 között, 2009-ben és 2011-ben ezüstérmet szerezve…

A Magyarország–Franciaország találkozónak a vb-k közelmúltja alapján tehát nem a mieink az esélyesei, de szerencsére a pályán a jelen csapatai kézilabdáznak. Mindkét együttes felfelé ívelő formát mutat. A franciák indultak mélyebbről: közmeglepetésre kikaptak a szlovénoktól, ám utána már csak egy döntetlent engedélyeztek a spanyoloknak, másik három ellenfelüket legyőzték. Legutóbb a már csoportgyőztes románok ellen nyertek, meggyőző különbséggel, 9 góllal. A mieink – ki ne emlékezne? – a két skandináv együttes ellen vereséggel kezdtek, a következő három találkozójukat megnyerve effektív győzelmi sorozatot építettek ki. Az esélyesebb franciák ellen két játékelemnek lesz nagy jelentősége: a védekezésnek és az átlövéseknek. Ez utóbbiban javuló formát mutatott a csapat, ám kérdés, erősebb ellenfelek ellen is sikeresen működik-e. Rasmussen kapitány a torna előtt három-négy biztosan előttünk járó csapatról beszélt, és a franciákat is közéjük sorolta. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy eleve feladjuk a küzdelmet, egyre javuló csatjátékunkra támaszkodva akár meglepetést is szerezhetünk. Mert a magyar győzelem a szakmai előrejelzések szerint annak minősülne. Mind férfi, mind női csapatunk időről időre szállít egy-egy szenzációs eredményt a világversenyeken, nagy tornákon. Ennek talán éppen most jön el az ideje!
(A két válogatott örök mérlege: 46 mérkőzés, 29 magyar győzelem, 2 döntetlen, 15 francia győzelem, 1095 magyar, 955 francia gól. A legutóbbi mérkőzés: Magyarország–Franciaország 25–26 (13–16), 2014. december 19., Budapest, Eb-helyosztó mérkőzés az 5. helyért.)

Az esti Szlovénia–Svédország mérkőzés lesz a másik élőben közvetítendő nyolcaddöntőnk vasárnap. A szlovénok a franciák elleni szenzációs győzelemmel indították a tornát, aztán a két outsidert, Angolát és Paraguayt legyőzve a spanyoloktól és románoktól elszenvedett vereséggel végeztek csoportjuk negyedik helyén. A svédek a mi csoportunkat nyerték meg úgy, hogy a lengyelek elleni nyitó vereség után mindenkit legyőztek, még a csúcsfavorit norvégokat is. A papírforma természetesen a csoportelsők sikerét ígéri, de amelyik csapat a franciákat legyőzi, akármeddig eljuthat egy világbajnokságon. Felvételről késő este megmutatjuk a délszláv „házi rangadót”, a Szerbia–Montenegró csatát is, amelynek győztese a magyar-francia továbbjutójával játszik majd a negyeddöntőben.

23. NŐI KÉZILABDA-VB, nyolcaddöntő. Sport1 16:45 Magyarország–Franciaország (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Matuz Krisztián, szakértő: Elek Gábor és Tóth Tímea); Sport1 20:15 Svédország–Szlovénia (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Matuz Krisztián, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 22:30 Szerbia–Montenegró (felv., kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Tóth Tímea)