Klasszikus – DFB-kupára hangolva • SportTV

Klasszikus – DFB-kupára hangolva

2017. 12. 20. 07:57    
Olvasási idő: 3 perc

Der Klassiker – A klasszikus – így nevezik a német futball csúcsrangadóját, amelyet a Fussball Club Bayern München és a Ballspielverein Borussia 09 Dortmund vív egymással bármilyen tétért. Most éppen a Német Kupa, a DFB-Pokal nyolcaddöntőjében feszül egymásnak a két ősi rivális a forduló csúcsösszecsapásán.

MÖNCHENGLADBACH–LEVERKUSEN

A Borussia és a Bayer nagyjából egyforma játékerőt képvisel jelenleg. Legalábbis a Bundesliga bajnoki táblázatán nincs pontkülönbség közöttük, mindketten 28 pontot gyűjtöttek az őszi idény folyamán. A gyógyszergyáriak gólkülönbsége +11, a Gladbaché -1, ez tesz kéthelynyi különbséget a két csapat közé (4., illetve 6. hely – ez a bajnokság végén BL-, illetve El-főtáblát jelentene a két csapat számára). A zebrák a HSV elleni 3–1-gyel zárték az őszi idényt, a Leverkusen egy fantasztikus, nyolcgólos remivel fejezte be bajnoki szereplését az évre Hannoverben. A bajnokságban még októberben, a 9. fordulóban csaptak össze egymással, akkor is a Borussi-Parkban, ahol egy korai hazai gólra egy ötössel fejelt a vendég Bayer.
91 eddigi tétmeccsükből hat volt a kupatalálkozó, az öt párharcot jelent, amelyből négyet zárt sikerrel a Gladbach, egyet a Bayer. Egyszer (1987-ben) hosszabbításban, két ízben, 1992-ben és 2010-ben csak 11-es rúgásokkal nyert a Borussia, előbbi volt a legkésőbbi fázisú összecsapásuk, már a döntőbe jutásért zajlott.

FC BAYERN–BORUSSIA DORTMUND

Ha erre az összecsapára mondjuk az első és a második kupaforduló között, szeptember végén került volna sor, egyáltalában nem lett volna, aki féltse a Dortmundot. A BVB veretlenül, kapott gól nélkül vezette a Bundesligát, a Bayern addigra már öt pontot veszített és túl volt egy katasztrofális párizsi BL-vereségen. A bajorok azonban szokásaikkal szakítva elmozdították idény közben edzőjüket, Carlo Ancelottit és a korábbi sikeredzőt, Jupp Heynckest reaktiválva ültették a kispadra. A húzás sokszorosan bejött, az ősz mester helyére lépő ősz mester rendet tett Münchenben és a rekordbajnok megindult, majd folyamatosan haladt felfelé. Közben a Dortmund egyre mélyülő gödörbe került, sorra vesztette a pontokat és a meccseket a Bundesligában és a BL-ben is, amely végül ott is edzőcseréhez vezetett: a holland Peter Boszt az osztrák Peter Stöger váltotta a sárga-feketék kispadján. A szezon vége a Bayernt szokott helyén, az élen találta a bajnokságban és a nyolcaddöntőben a Bajnokok Ligájában. A Borussia meg a félidényt ugyan a Bundesliga 3. helyén fejezte be, de hátránya 13 pont (!), azaz praktikusan behozhatatlan a bajorok mögött. Ráadásul a BL is elúszott, tél végétól az Európa-ligában lesz jelenése a BVB-nek. (Amelyet még sosem nyert meg, az előd UEFA-kupát meg 26 esztendeje hódította el legutóbb…)
Ami a két csapat DFB-kupamúltját illeti, a Bayern örök elsőként 18, a BVB 4 kupagyőzelmet mondhat magáénak. Egymás ellen szintén rekordként már 10 mérkőzést váltottak egymással 1965 óta. Ebből a 10 meccsből 2 hosszabbításban, 3 tizenegyesekkel dőlt csak el, egyet a selejtezőben játszottak (az elsőt), egyet-egyet a 2. és a 3. fordulóban és a negyeddöntőben, két meccsük volt elő- a további négy pedig kupadöntő. (Ez utóbbiakból a Bayern hármat nyert meg, kettőt hosszabbításban, egyet 11-esekkel, a BVB sikere azonban gólzáporos, 5–2-es mérkőzésen sikeredett.) 2012 óta a minden egyes kupakíírásban találkoztak, s egy kivétellel amelyikük nyert, az a kupát is hazavihette Berlinből. A szerdai győztes tehát jó eséllyel kandidál a végső sikerre is. Ugyanakkor viszont a Bayern otthon sem mehet biztosra: legutóbbi két kupameccsét az Allianz Arenában elbukta a Dortmund ellen, a tavalyelőtti elődöntőt 1–1 után 11-esekkel (0-2), az ideit pedig 3–2-re. A kupában tehát most ideje lenne a Heynckes-legénységnek visszaállítani a „hazai pálya előnye” kifejezés érvényességét.

A KORÁBBI BAYERN–DORTMUND KUPACSATÁK

1965–66, selejtező: FC Bayern–Borussia Dortmund 2:0 (2:0)
1981–82, 3. forduló: FC Bayern–Borussia Dortmund 4–0 (2–0)
1992–93, 2. forduló: FC Bayern–Borussia Dortmund 2–2 (1–1, 2–2, 2–2), 11-esekkel: 5-4
2007–08, DÖNTŐ: FC Bayern–Borussia Dortmund 2–1 (1–0, 1–1, 2–1)
2011–12, DÖNTŐ: Borussia Dortmund–FC Bayern 5–2 (3–1)
2012–13, negyeddöntő: FC Bayern–Borussia Dortmund 1–0 (1–0)
2013–14, DÖNTŐ: FC Bayern–Borussia Dortmund 2–0 (0–0, 0–0, 0–0)
2014–15, elődöntő: FC Bayern–Borussia Dortmund 1–1 (1–0, 1–1, 1–1), 11-esekkel 0-2
2015–16, DÖNTŐ: FC Bayern–Borussia Dortmund 0–0 (0–0, 0–0, 0–0), 11-esekkel: 4-3
2016–17, elődöntő: FC Bayern–Borussia Dortmund 2–3 (2–1)

Örök mérleg: 10 mérkőzés, 5 Bayern-győzelem, 3 döntetlen, 2 Borussia-győzelem, 18–12-es gókülönbség

DFB-KUPA nyolcaddöntő. Sport1 18:15 Borussia Mönchengladbach–Bayer 04 Leverkusen (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor és Puhl Sándor); Sport1 20:30 FC Bayern München–BV Borussia 09 Dortmund (kommentátor: Matuz Krisztián, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor és Puhl Sándor)