A házigazda és az újonc is elkezdi • SportTV

A házigazda és az újonc is elkezdi

2017. 12. 27. 08:13    
Olvasási idő: 2 perc

Karácsony másnapján kezdődött a hokihistória legrégebbi évente sorra kerülő nemzetközi tornája, a 91. Spengler-kupa. A sorozatot a Sport TV a kezdetétól közetíti, valamennyi hátralévő mérkőzés is a képernyőnkre kerül.

A torna hagyományosan vegyes, azaz klubcsapatok és válogatottak is részt vesznek rajra. Az idei mezőnyt két válogatott – a tulajdonképpen európai ligákban játszó kanadaiakból összehozott vegyes csapatként felfogható Team Canada és Svájc nemzeti válogatottja – mellett négy klub, a rendező HC Davos, A KHL-ből érkező Dinamo Riga, a már többször itt szerepelt cseh Mountfield HK és az először részt vevő finn HPK alkotja. A hat együttest két háromtagú csoportba sorolták, a csoportmérkőzések után az utolsók és a 2. helyezettek ki-ki meccset játszanak az elődöntőért, majd e két párosítás győztese mérkőzik a csoportgyőztesekkel a döntőbe jutásért. A finálét szilveszter napján rendezik.
A két csoportból a Torrianiban a 39 esztendő után a tornára visszatérő svájci válogatott a nyitó mérkőzésen 6–1-re verte meg a Dinamo Rigát. Így a szerda délutáni találkozót a HPK, azaz a Häämeenlinnan Pallokerho együttese a lettekkel vívja. A dél-finnországi csapat a mezőny a legfiatalabb együttes (23 éves átlagéletkorú) az egész finn bajnokságban, 9 játékosa is 1995 után született. Ugyanakkor a honi mezőny legmagasabb együttese is (átlag 187 centi fölötti), azaz egy roppant fiatal és erős együttes küzd meg a KHL-ben jelenleg az utolsó előtti helyen álló Dinamóval.
Az esti párosítás a Cattini csoporté, a házigazda HC Davos – természetesen minden kiírásban részt vett, rekorderként 15-szörös győztes, 25-szörös második, ám legutóbbi sikerét 2011-ben elérő csapat – a Team Canadától ez első napon 5–3-ra kikapó cseh Mounfield HK ellen lép jégre. Mindkét klub részt vett idén a Bajnokok Ligájában is, de a svájci csoportja 3., a Hradec Kralové-i együttes pedig négyese utolsó helyén végezve nem folytathatta már a rájátszásban.

Jégkorong Spengler-kupa csoportmérkőzések. Sport2 15:00 HPK–Dinamo Riga, 20:15 HC Davos–Mountfield HK (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Balogh Tibor)