Legutóbbi frissítés 2018. január 01. 05:00
Egyéni sportok

Levélben ajánlom! bezár

Győzelemmel búcsúzik-e a király?

Fotó: PDC/Lawrence Lustig

Van valami jelképes a dartsvilágbajnoki döntő párosításában. A 2018-as naptári év első vb-győztese mindenképpen angol lesz, a nyíldobálás hazájának legrégibb és legújabb szuperklasszisa küzd meg a címért. 

A „király”, Phil Taylor az egyetlen, aki az 1993-ban sorra kerülő első PDC-vb óta minden egyes alkalommal ott volt az induló mezőnyben. S nemcsak ott volt, dominálta is a vb-t, akárcsak az egész sportágat. A 24 eddigi tornából 14-szer övé lett a trófea (képünk legutóbbi siker után, 2013-ban készült), négyszer eljutott a döntőig, de veszített, további három alkalommal negyeddöntős volt, s mindössze háromszor búcsúzott idő előtt, kétszer a 2., egyszer a 3. fordulóban. Ellenfele, Rob Cross mindössze 27 esztendős, annyi, mint Taylor volt első PDC-világbajnoki címe megszerzésekor. (Fontos a szervezet neve, a másik szervezet, a BDO már kétszeres világbajnokát tisztelte benne, amikor előző évi döntőbeli veresége után megnyerte első vb-címét a Professional Darts Corporation versenyén, amelyet akkor még a purfleeti Circus Tavernben rendeztek.)
Ha már a vb-finálék históriájánál tartunk, a 25. döntőből ez már a 22. lesz, amelyen legalább egy angol versenyző szerepel és a 13. színangol párosítás.
Magán a tornán Taylor a tökéletesen gazdaságos játék mintapéldáját mutatta be, öt győztes meccsén 27 szettet játszott összesen. Ifjú honfitársa 34 játszmával jutott el a fináléig, a negyed- és az elődöntőben a létező legkisebb különbségű győzelmet aratva a belga Van den Bergh és a szuperfavorit, világelső-címvédő Michael van Gerwen ellen.
Cross egyébként tavalyelőtt kezdett profiként, de csak az idén tört be az élmezőnybe. Úgynevezett major versenyt még nem nyert, de egy-egy negyed- és elődöntőt, valamint egy finálét játszott az esztendő során. Kisebb viadalokon viszont négyszer nyert, valamennyi a Player Championship részviadala volt. Ha ezt összevetjük „The Power” 102 tévés és 83 nem-tévés tornagyőzelmével, nem mellesleg 11 tv-s kilencnyilasával, az ifjú honfitárs eredménysora akár jelentéktelennek is mondható. Ahogy azonban a negyeddöntőben belga ellenfelével végzett és ahogy a holland világelsőt a létező legdrámaibb módon, a hosszabbításban legyőzte, elképesztő mentális erőről árulkodik.
A két dartsos még sosem mérkőzött egymással PDC-versenyen, mi több, azonos tornán is csak egyen indultak 2017-ben: a World Matchplay-n Cross a nyolcaddöntőig jutott. Taylor meg valósággal átgázolt a mezőnyön, a nyolc között Van Barneveldet 16–6-ra, majd Adrian Lewist 17–9-re, a döntőben Peter Wrightot 18–8-ra verte tönkre. Ha első – s egyben utolsó, hiszen Taylor már korábban bejelentette a vb utáni visszavonulását – mérkőzésüket Cross nyerné, ő lenne az egyetlen, aki a nagy Phil ellen pozitív mérleggel rendelkezne a világ összes profi nyíldobálója közül...
Ha viszont The Power kerülne ki győztesen az Újév napi döntőből, világbajnokként vonulhatna vissza, összesen 17. alkalommal, azaz valóban a csúcson búcsúzhatna versenyzői karrierjétől. 

A JÁTÉKNAP PROGRAMJA

Döntő
Rob CROSS (20. kiemelt)–Phil TAYLOR (angol, 6.). Örökmérlegük: még nem játszottak PDC-mérkőzést. Út a döntőig: CROSS–Aszada 3–0 (104.12-es körátlaggal), –M. Smith 4–2 (102.65), –Henderson 4–1 (99.77), – Van den Bergh 5–4 (97.13), –Van Gerwen 6–5 (100.87); TAYLOR–Dobey 3–1 (96.33), –Pipe 4–0 (90.30), –K. Brown 4–0 (101.34), –G. Anderson 5–3 (102.02), –J. Lewis 6–1 (99.87)


DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, 14. nap. Sport1  21:00  Cross–Taylor döntő (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Vereczkey Lajos, Ziegenhám Medárd)

Hozzászólás (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!