Legutóbbi frissítés 2018. január 06. 09:11
Spanyol

Levélben ajánlom! bezár

Pályán a Barca üldözői

Fotó: GETTY IMAGES

Az új esztendő első hétvégéje már a pályán találja a LaLiga csapatait. Az utolsó előtti „őszi” forduló szombati játéknapján a listavezető Barcelonát közvetlenül üldöző Valencia és Atlético Madrid, valamint az egy kicsit távolabbról követő Sevilla mérkőzését a városi rivális Betis ellen is programunkba iktattuk. 

ATLÉTICO MADRID–GETAFE

A bajnoki veretlenségét éppen az utolsó tavalyi fordulóban elveszítő Atleti  egy másik veretlen széria korábbi megszakítójával, a Valenciát megállító Getafével küzd meg. Gyakorlatilag most kell megállítaniuk a visszaesési folyamatot Simeone fiainak. A korábban atombiztos vedelem egyetlen megingása vesztes gólt eredményezett Barcelonában, ilyet még egyszer nem tehetnek meg a matracosok. Miközben elől továbbra is hiányzik az átütőerő. Egy lelkileg felszabadító, nagy különbségű győzelem lökhetné előre csak a szekeret, ám ehhez a Getafe nem tűnik megfelelő ellenfélnek. A városi rivális kiscsapat védekezése elég stabil, a meccsenként egygólos átlagnál kevesebb gólt kap, nem valószínű, hogy éppen most mondja fel a szolgálatot a Guaita kapus által kiválóan vezényelt hátsó alakzat. Sokkal valószínűbb egy újabb, sokadik egygólos Atleti-meccs, csak kérdés, ki hozza össze azt az egyetlen egy gólocskát...
(Élvonalbeli örök mérlegük: 24 mérk.–14 Atlético-győz.–6 döntetlen–4 Getafe-győz./41–16-os  gólkülönbség; Atleti-pályaválasztással: 12–6–4–2/18–9; a 2016–17. idényben: a V. Calderónban 1–2, a Coliseum A. Pérezben 1–0.)

VALENCIA–GIRONA

Mintha párhuzamosan haladna a két csapat, csak a bajnoki táblázat más régióiban. A Marcelino által remekül összerántott denevéresek hosszú veretlen sorozattal nyitották a bajnokságot, majd a jó forma kitartott decemberig, végül három váratlan vereség zárta le a páratlan sorozatot. Az abszolút újonc Girona is jól kezdett, világraszóló diadalt aratott a Real Madrid ellen, de ott a korábban becsúszó egy-két vereséget követte az év utolsó hónapjában újabb kettő.  Persze, a jelenlegi 10. helyével abszolút nem lehet elégedetlen a katalán gárda, amelyet repít a kezdők szokásos lendülete. A Valenciának talán sikerül a mini-szünet után új lendületet vennie. A hétközi kupameccsen (1–1 Las Palmasban) jól mozogtak a kulcsjátékosok – már akiket pályára küldött a mester, ugyanis a kupanyolcaddöntőben, pláne az első mérkőzésen „nagycsapatéknál” nem szokás a teljes kezdőcsapattal kiállni Hispániában.   
(Élvonalbeli örök mérlegük: első ízben játszamnak egymással.)

SEVILLA–BETIS

Fotó: GETTY IMAGES

A legnagyobb tétű derbi természetesen a Clásico – a legnagyobb érzelmi hullámokat kavaró viszont a sevillai. A város két vezető csapatának szurkolói olyan fokú ellenszenvet táplálnak egymás iránt, hogy nem egy alkalommal vendég szurkolókat be sem engednek a  Ramón Sánchz Pizjuán vagy a Benito Villamarín Stadionba. Ezúttal előbbiben kerül sor az andalúziai rangadóra, ahol a hazaiak folytatnák évek óta tartó domináns sorozatukat az örök rivális ellen.  A Betisnek ugyanis közel hat éve sikerült legutóbb nyernie a LaLigában a Sevilla ellen, igaz, akkor éppen a Pizjuánban, 2–1-re, egy utolsó perces Benat-góllal. A szakállas játékmester azóta is a zöld-fehéreket szolgálja, ha valami csoda folytán ismét duplázna, netán győztes gólt is lőne, lehet, hogy még szobrot is emelnének neki  valahol a Villamarín stadion területén.
(Élvonalbeli örök mérlegük: 92 mérk.–43 Sevilla-győz.23 döntetlen–28 Betis-győz./139–109-es  gólkülönbség; a Sevilla pályaválasztásával: 46–29–6–11/85–52; a 2016–17. idényben: a R. S. Pizjuánban 1–0, a B. Villamarínban  2–1.) 

LALIGA SANTANDER, 18. forduló. Sport2 13:00 Atlético Madrid–Getafe (kommentátor: Farkas Norbert); Sport1 16:00 Valencia CF–Girona FC (kommentátor: Farkas Norbert, műsorvezető: Matuz Krisztián, szakértő: Hegyi Iván); 20:30  FC Sevilla–Real Betis Balompié (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Matuz Krisztián, szakértő: Hajdu Attila) 

Hozzászólás (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!