A vb-2. és az egyik favorit az S2-n • SportTV

A vb-2. és az egyik favorit az S2-n

2018. 01. 18. 09:53    
Olvasási idő: 2 perc

Szünnap nélkül folytatódik a horvátországi férfikézilabda-Eb versenyprogramja, csütörtökön már a középdöntő egyik csoportja kezdődik meg, két mérkőzéssel. Zágrábban az I. csoportban a korábbi A- és B-jelű kvartett 3-3 továbbjutója, a varasdi II. csoportban pedig a korábbi C- és D-négyes versenyben maradói küzdenek meg egymással (Két mérkőzés eredményét magukkal vitték az együttesek a második fázisba.)

Előbb értelemszerűen az I. csoport tagjai játszanak, hiszen ők már kedden befejezték csoportmeccseiket. Ebben a hatosban két csapat, a francia és a svéd kiváló rajtpozícióban van, mindketten 4 pontot vittek magukkal a középdöntőbe.

A Szerbia–Norvégia találkozónak a délszlávok pont nélkül, a skandinávok két ponttal gyürkőznek neki. Mindkét együttes a fő favoritok közé tartozó ellenféltől elszenvedett vereséggel kezdte a tornát, csak míg a szerbek egy tízessel kaptak ki a horvátoktól, a norvégok a létező legkisebb, egygólos vereséggel zárták a vb-döntő „visszavágóját” a világbajnok franciákkal szemben. Azóta a szerek újabb vereséget szenvedtek a svédektől, de a továbbjutásért vívott ki-ki meccsen megverték a másik északi csapatot, Izlandot. A norvégok viszont két győzelemmel folytatták, Fehéroroszországot 5, Ausztriát 11 góllal múlták felül. A formákat vizsgálva a vb-ezüstérmes a favorit, ám a mmdig is küzdőképességéról híres szláv együttes lassan „északi specialistává” képezi ki magát, s lehet, hogy hatékony játékmódot mutat be a skandináv együttes ellen.

A másik párosításban, a Horvátország–Fehéroroszország csatában a csúcsfavoritok egyikének számító hazaiak számára csakis a győzelem az egyetlen elképzelhető eredmény. Nem tudni, eltaktikázták-e magukat – jó néhány tartalékkel álltak ki – , vagy csak alulmotiváltak voltak a záró csoportmeccsükön Svédország ellen, de ezzel eljátszották tartalék esélyüket – a másik csoportból jövő mindhárom ellenfelüket le kell győzniük a középdöntőben – még a világbajnok franciákat is – , ha el akarnak jutni az elődöntőbe. Persze attól sem lennének nagyon elkeseredve, ha a norvégok és vagy a szerbek közben megtréfálnák a franciákat, vagy fehéroroszok és/vagy a norvégok elkapnák a svédeket. A visszatérő idős mester, Lino Cervar aligha hibázik még egyszer akkorát, mint a svédek ellen, Voriéknak a beloruszokat simán kell verniük, amelyhez persze minden segítséget megkapnak szurkolóiktól a Zagreb Arenában. A baltiak számára már a középdöntős szereplés is siker, ők igazán az esélytelenek nyugalmával, afféle prémiumként felfogva a lehetőséget lépnek pályára már csütörtökön este is.

(Sport TV)

FÉRFIKÉZILABDA-EB, középdöntő. Sport1 18:15 Szerbia–Norvégia I.-csoportmérkőzés (kommentátor: Méhes Gábor, szakértő: Vadkerti Attila); Sport1 20:30 Franciaország–Fehéroroszország I.-csoportmérkőzés (kommentátor: Méhes Gábor, szakértő: Vadkerti Attila)