Kikkel játszunk a C-divízióban? • SportTV

Kikkel játszunk a C-divízióban?

2018. 01. 24. 09:16    
Olvasási idő: 2 perc

Még a „Platini-korszakban” találta ki az UEFA az új sorozat, a Nemzetek Ligája elindítását. Az alapötlet a tét nélküli mérkőzések drasztikus visszaszorítása volt – európai szinten ez új sorozattal tömködik be a lukakat, kiírtak egy új trófeát, s végül kiegészítik az Eb-selejtezők rendszerét is.

Az első, 2018–10-as kiírású Nemzetek Ligájában az induló mind az 55 csapatot négy erősség szerinti csoportba, úgynevezett divízióba sorolták, „természetesen” nem a FIFA-világranglistát, hanem az UEFA speciális országrangsorát alapul véve. Az A- és a B-divízióba 12-12, a C-be 15, a D-be 16 csoportot soroltak be. Divíziókon belül négy, egyenként három- vagy négycsapatos csoportot sorsolnak ki szerdán déltől Lausanne-ban. A diviziók között feljutás-kieséses kapcsolat van, a felső három divízió csoportutolsói eggyel lejjebb, az alsó három divízió csoportgyőztesei eggyel feljebb kerülnek a következő, 2020–22-es kiírásra.
Magyarországot a C-divizió első helyére juttatta rangsorhelye, azaz a 15 csapat négy „első kalapos” kiemeltje közé került. Így a vele egy kalapba sorolt Romániával, Skóciával és Szlovéniával nem kerülhet egy csoportba. Ellenfelei a 2. kalap (görögök, szerbek, albánok, norvégok), a 3. kalap (montenegróiak, izraeliek, bolgárok, finnek) és a 4. kalap (ciprusiak, észtek és litvánok) csapatai közül kerülnek ki. Azaz lehet mondjuk egy Magyarország, Albánia,. Finnország csoport éppúgy, mint például egy Magyarország, Szerbia, Izrael, Ciprus csoport is. (Hogy négyes vagy hármas létszámú csoportba kerülünk, az szintén sorsolás kérdése.)
A csoportgyőztesek divíziónként megküzdenek a trófeáért, illetve a divíziógyőzelemért. Egyszersmind harcba szállhatnak négy Eb-helyért is 2020 tavaszán, amikorra már az Eb-selejtezők – amelyeket a 2019-es naptári év alatt teljes egészükben lebonyolítanak – befejeződtek. (Elvileg mind a négy divízióból – még a D-ből is – jut tehát csapat a sok helyszínes 2020-as Eb-re – az egyik színhely, mint ismert, Budapest lesz – , ami jó hír kiscsapatoknak, ám nem biztos, hogy éppoly jót tesz az Európa-bajnokság színvonalának.)
A Nemzetek Ligája csoportküzdelmeit idén ősszel, a rájátszás mérkőzéseit 2020 tavaszán rendezik.

Sport1 11:45: a labdarúgó Nemzetek Ligája sorsolása (kommentátor: Faragó Richard és Méhes Gábor)