Kötelező két pontra hajt az ETO • SportTV

Kötelező két pontra hajt az ETO

2018. 02. 05. 09:06    
Olvasási idő: < 1 perc

A címvédő meccse maradt utoljára a női BL-középdöntő idei játéknapján. A győriek számára létkérdés a két pont megszerzése, hogy ne engedjék túlszaladni a CSM-et és tapadni tudjanak a Rosztovra.

Nincs túl nagy szerencséje a sérültekkel az Audi ETO-nak. Visszatért ugyan Tomori és Oftedal, de Amorimra és Mette Hansenre nem számíthat a dánok ellen Ambros Martín edző. Szerdán a győriek 27–21-re győzték le bajnokin a Siófokot, ez a meccs elsősorban Oftedal újra játékba lendülésére volt jó a BL-győztesnek. A dánok számára már a középdöntőbe jutás is nagyszerű haditett volt, most már megjött az étvágyuk, és a negyeddöntős hely megszerzésére is fáj a foguk. Ezt egy kicsit megnehezítették maguknak a Rosztov elleni hazai vereséggel, Győrben nyilván megpróbálnak megtenni mindent, hogy visszavegyenek egyet vagy kettőt az elvesztegetett pontokból. Ez azonban kisebb csodával érne fel.
Az Audi Arena közönsége két és fél hónap után láthat újra hazai BL-mérkőzést, nyilván a szurkolók kellő lelkesedéssel és hangerővel biztatják Görbiczéket, hogy a papírformának megfelelően megszerezzék az oly fontos győzelmet.

(Sport TV)

NŐI KÉZILABDA BL. Sport1 18:30 Győr Audi ETO–Nyköbing Falster Handboldklub középdöntő 2. csoportmérkőzés (kommentátor: Matuz Krisztián, szakkommentátor: Boros Attila, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Pigniczki Krisztina és Tóth Tímea)