Érik a Real 6000. bajnoki gólja • SportTV

Érik a Real 6000. bajnoki gólja

2018. 02. 18. 13:09    
Olvasási idő: < 1 perc

Történelmi lehetőség előtt áll a Real Madrid, amely első spanyol csapatként juthat el 6000 gólig a spanyol élvonalban. Ha vasárnap este a Betisnek hármat lő a királyi gárda, máris lehet ünnepelni.

Álomhatár küszöbére érkezett a Real Madrid, amely a La Liga történetében első csapatként érheti el a 6000 gólt. Ezt már vasárnap este megteheti, feltéve, ha háromszor betalál a Betis kapujába. Márpedig a sevillai egylettel szemben éppenséggel van némi elszámolnivalója a királyi gárdának, hiszen az ősszel a Bernabéuban 1–0-ra kikapott tőle. Az meg reményt keltő, hogy a Real a legutóbbi három, a Betis otthonában lejátszott meccséből kettőn bőven megtermelte a történelmi tetthez szükséges három gólt, hiszen 6–1-re és 5–0-ra is nyert riválisánál.
Hogy a mostani történelmi gólt ki szerzi, legfeljebb megtippelni tudjuk, azt viszont eláruljuk, kik lőtték a Real korábbi ilyen mértékben történelminek számító góljait. A fővárosiak első bajnoki gólját az 1928–29-es idényben Jaime Lazcano érte el a CE Europa elleni 5:0 alkalmával, úgy, hogy a végén mesternégyesig jutott. Huszonkét évvel később, az Athletic Bilbao elleni, idegenbeli 5:2 során Pahino (Manuel Fernández Fernández) könyvelhette el a Real ezredik bajnoki gólját. A kétezredik találat Paco Gento nevéhez fűződik, aki a Pontevedra elleni 3:1 során alkotott maradandót. A háromezredik gól Juan Gómez, azaz Juanito érdeme, aki a Salamanca elleni győzelem során köszönt be. A négyezrediket a chilei Ivan Zamorano lőtte a Valladolid elleni 5–0 során, míg az ötezrediket Guti vállalta magára 2008-ban a Numancia elleni 4–3-as találkozón.

(Sport TV)

A Sport1-en 20:45-től élőben közvetítjük a Betis-Real Madrid spanyol bajnokit.