City: egy lépés az „egynegyed” felé • SportTV

City: egy lépés az „egynegyed” felé

2018. 02. 19. 07:17    
Olvasási idő: < 1 perc

Még mindig négyfrontos harcban van a City. Pep Guardiola annak idején első barcelonás évében megcsinálta a nagy triplát. Most emeli a tétet: második manchesteri évében négy trófeát vett célba csapatával.

Különleges kupaellenféllel zárja a bajnoki listavezető, s egyébként is pazar formában lévő Manchester City a nyolcaddöntőt. Noha fennállása során már három alkalommal is megmérkőzött a Wigannel, s mindháromszor esélyesként léphetett pályára, a mérleg egyelőre negatív a halványkékek számára. A 2006-os 4. fordulós találkozót még megnyerte a City hazai pályán, második találkozáskon, a Wembleyben megszületett az évezred eddigi legnagyobb döntős meglepetése: az Athletic a 91.(!) percben szerzett Ben Watson-fejes góllal elhódította a nemes trófeát. Rögtön a következő kiírásban ismét összehozta őket Fortuna, s bár a City nemes bosszúban reménykedett, végül hazai pályán volt kénytelen fejet hajtani a Wigan előtt úgy, hogy a kiscsapat már 2-ra vezetett a City of Manchester Stadionban, és a hazaiaknak csak szépíteniük sikerült a második félidő közepén, Nasri révén.
Az alaphelyzet most sem változott: két osztály és egy hely van a két csapat közt, a City utcahosszal vezeti a Premier League-et, a Wigan második – közvetlen feljutó – helyen áll a League 1-ban. „Természetesen aggódom, mert láttam a Wigan Bournemouth elleni meccsét. Azt hiszem, minden évben sok a meglepetés az FA-kupában. Játékosaimnak nm szabad a jövő vasárnapi Ligakupa-döntőre gondolniuk, hanem a lehető legjobban fel kell készülni a hétfői összecsapásra” – nyilatkozta Pep Guardiola a hivatalos sajtótájékoztatón.
Szóval, ő elvileg komolyan gondolja a négyfrontos harcot sikerrel megvívni. Szavakban. Aztán majd meglátjuk, hétfőn este a City milyen összeállításban fut ki a DW Stadion gyepére…

Sport2 20:45 Wigan Athletic–Manchester City FA-kupa-nyolcaddöntő (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)