Luck túlélte a poklot, és már dobál • SportTV

Luck túlélte a poklot, és már dobál

2018. 02. 22. 04:12    
Olvasási idő: 2 perc

A visszatérésre készülő Andrew Luck úgy érzi, nem kell még egyszer megműteni a vállát. Az Indianapolis Colts quarterbackje egy évvel az operációja után dobógyakorlatokat végez, és szeretne az új szezonban ismét csapata vezére lenni.

Andrew Luck szerint „elúszott a hajó”, legalábbis abban a tekintetben, hogy még egyszer meg kelljen műteni a jobb vállát. „Ó, egy újabb operáció most nem opció a számomra – mondta a Sports Illustrated című lapnak adott interjújában az Indianapolis Colts újságírója. – Nagyon-nagyon elégedett vagyok azzal, ahol most tartok. Kicsit meg is könnyebbültem, hogy ezzel már nem kell számolnom. Nem fogok hazudni ezzel kapcsolatban.”
A Coltsnak mozgalmas elmúlt 13 hónapja volt, mióta megműtötték Luck vállát. Azóta ő egyszer sem lépett pályára, a csapatnak pedig közben új general managere, vezetőedzője és alighanem új edzői stábja lett-lesz. Ehhez még az hiányozna, hogy új franchise-irányítót kelljen keresni, ha mondjuk Luck válla nem jön rendbe. A QB 2017 végén még egy hathetes hollandiai rehabilitációt is bevállalt a felépülés érdekében, az elmúlt időszakban Dél-Kaliforniában dobóspecialistákkal gyakorolt, de az nem derült ki, milyen labdával és mennyit dobált.
„Egy dobófolyamat közepén vagyok, erősítenem kell a vállamat és fel kell készíteni arra, hogy úgy dobjak, ahogyan az egy NFL-irányítóhoz méltó. Most az izmok erősítésén van a hangsúly, biztosnak kell lennem abban, hogy a vállam kibírja a terhelést. Ha kell, akkor milliószor fogom meg és dobom el a labdát. Tudom, hogy még csak az építkezés szakaszában járok” – fejtegette Luck, aki az elmúlt három szezonban folyamatosan sérülésekkel küzdött, és a lehetséges 48 alapszakaszmeccsből 26-ot kihagyott a válla, a bordája, a veséje és agyrázkódása miatt. Legutóbb a 2016-os alapszakasz utolsó játéknapján lépett pályára.
Frank Reich, a Colts újdonsült vezetőedzője úgy nyilatkozott, reméli, hogy az áprilisi edzésrajton már Luck is ott lehet. „Addig még hosszú az út, ahogyan addig is, hogy elérjük mindazt, amit Indianapolisban el akarunk érni – mondta erre a quarterback. – A rehabilitáció során előfordultak kemény időszakok. De a szívemben tudtam, hogy jobban leszek, és most nagyszerűen érzem magam. Hihetetlenül optimista vagyok. Élvezettel nézem, ahogyan fejlődök, ennél izgatottabban nem is várhatnám a tréningeket, az új edzővel való közös munkát, illetve azt, hogy milyen irányba megy tovább a csapatunk.”

(Sport TV)