Bortlest választotta a Jaguars • SportTV

Bortlest választotta a Jaguars

2018. 02. 25. 10:24    
Olvasási idő: 2 perc

A Jacksonville Jaguars vezetősége úgy döntött, nem a szabadügynök Kirk Cousinsra, hanem a sokat bírált Blake Bortles kezében hagyja a támadójátéka vezénylését.

A Jacksonville Jaguarsnak lett volna pénze a talán legdrágább szabadügynökre, Kirk Cousinsre is, a csapat vezetősége azonban úgy döntött, inkább a csapatot a főcsoportdöntőbe vezető Blake Bortlesszel hosszabbít szerződést. Ez persze még nem teljesen zárja ki Cousins érkezését, de sok értelme már aligha lenne, két ilyen kaliberű QB-nek egy keretben aligha van helye. A Jaguars három évre 54 millió dollárt fizet Borlesnek (az irányítók között ez a 19. legtöbb), ami különböző teljesítmény-mutatók segítségével 66,5-re nőhet. A pénzből 26,5 millió a garantált, csak hogy helyén kezeljük, ennél többek között az egyformán az újoncszerződését töltő Mitchell Trubisky, Jared Goff és Carson Wentz is több garantált lóvét kap.
Bortlesnak még fél évvel ezelőtt sem volt biztos a helye a Jacksonville-ben, miután az edzőtáborban volt 5 interceptionös gyakorlása is, Doug Marrone vezetőedző pedig nyílt harcot hirdetett a posztért. Aztán Bortles összekapta magát, és pályafutása legjobb idényét futotta: 60,2 százalékos passzpontossággal először lépte túl a 60-as határt, 3687 yardot passzolt, 21 touchdownátadásra 13 interception jutott. Mindezt úgy, hogy célpontjai közül Allen Robinson az idény első meccsén kidőlt, a két veterán, Allen Hurns és Marqise Lee sérülések miatt összesen nyolc meccset mulasztott, így aztán a draftolatlan újonc Keelan Cole és a negyedik körös választott, sérüléséből épphogy felépülő Dede Westbrook volt Bortles két fő választása a szezon hajrájában.
A Jaguars 10 győzelemmel és 6 vereséggel zárta az alapszakaszt, 1999 óta először nyerte meg az AFC Déli csoportját, illetve 2007 óta először bejutott a rájátszásba. A playoffban megverte a Buffalo Billst, majd a Pittsburgh Steelerst, és csak a New England Patriots tudta megállítani a főcsoportdöntőben. Bortles a rájátszásban 58 százalékos pontossággal passzolt, 598 yardig és 3 TD-passzig jutott, úgy, hogy egyszer sem adta el a labdát, emellett még 121 futott yarddal is jelentkezett. Most további három évig az ő kezében van az NFL egyik legjobb védelmével büszkélkedő csapat támadójátéka.

(Sport TV)