Így játszik a Veszprém és a Szeged • SportTV

Így játszik a Veszprém és a Szeged

2018. 03. 08. 14:13    
Olvasási idő: < 1 perc

Eldőlt, mikor lép pályára a kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged.

Egy sima és egy nagyon nehéz ügymenet után eldőlt, a két magyar csapat mikor próbálhatja meg kiharcolni a negyeddöntőbe jutást a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A Telekom Veszprém és a Skjern párharcát volt könnyebb tető alá hozni, itt az idegenbeli mérkőzést március 25-én, vasárnap 16:50-kor játsszák, a visszavágót pedig március 31-én 17:30-tól rendezik meg a Veszprém Arénában.
A MOL-Pick Szeged és a THW Kiel párharcába viszont még egy csavar is került. Hiába zárta az „alapszakaszt” előkelőbb helyen a Kiel, az első meccsen kell fogadnia a Szegedet, miután nem tudta úgy alakítani német bajnoki programját, hogy az első mérkőzések hetében látogasson Magyarországra. Így aztán március 21-én 19 órakor ütköznek meg a felek először a Sparkassen Arenában, a visszavágót pedig április 1-jén 17 órától tartják a szegedi oroszlánbarlangban.
A Sport1-en minden mérkőzést élőben közvetítünk.

(Sport TV)