Tud-e szépen búcsúzni a Besiktas? • SportTV

Tud-e szépen búcsúzni a Besiktas?

2018. 03. 14. 08:06    
Olvasási idő: 2 perc

A BL-nyolcaddöntő első mérkőzésein három csapat döntötte el már az első mérkőzésen a továbbjutás sorsát. A két angol, a Liverpool és a ManCity idegenben lőtt öt, illetve négy gól után praktikusan ellazsálta a hazai visszavágót. Az otthon ötgólos előnybe kerülő Bayern a jelek szerint más megoldást választ.

Az FC Bayern mindig is a jó értelemben vett konzervativizmust képviselte az európai topfutballban. Ráadásul most egy talpig úriember, a veterán Jupp Heynckes ül a müncheniek kispadján. Megtehetné, hogy a modern divatkifejezésre, a rotálásra hivatkozva tartalékokat küld a pályára az isztambuli Vodafone Parkban (az UEFA-nál Besiktas Park – persze tudjuk, miért…), de ő aligha teszi, legalábbis a kiszivárogtatott, illetve a mindig jól értesült Kicker által közölt előzetes összeállítás szerint. Két okból sem. Egyfelől tiszteli annyira magát a sorozatot, a BL-t, hogy ne „laufolja le” csapatával a mérkőzést (ld. konzervativizmus…). Másrészt mire is tartalékoljon? A csapata húszpontos előnnyel vezeti a Bundesligát, már benn van a kupaelődöntőben, amelyet csak április közepén kell lejátszania és ugye a BL-ben is csak három hét múlva vár rá újabb akadály – mert ugye a továbbjutás egyetlen másodpercig sem lehet kétséges.
Így viszont a Besiktasnak igen nehéz dolga lesz, ha akárcsak egy döntetlent is össze akar hozni hazai publikuma előtt, amely aligha erre számított, amikor csapata első ízben a BL históriájában csoportelsőként jutott be a nyolcaddöntőbe. Persze, az összeállítás önmagában még nem játszik, de a Bayern klasszisai akár csak az ellenfél hibáiból is képesek két-három gólt összehozni. S persze ritkán kegyelmeznek. Tavaly ugyanebben a fázisban a müncheni 5–1 után ugyanannyira verték meg Londonban az Arsenalt. Talán most a BJK megússza a 0–5-t, de ezt azért ne fogadják meg biztosra…

(Sport TV)

Sport1 17:15 Besiktas JK–FC Bayern München BL-nyolcaddöntő visszavágó (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hajdu Attila, Moncz Attila és Nyilasi Tibor); Sport1 22:45 összefoglaló, benne kb. 20 perc az FC Barcelona–Chelsea FC mérkőzésről (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hajdu Attila, Moncz Attila és Nyilasi Tibor)