Raúl a Realnál lesz edző • SportTV

Raúl a Realnál lesz edző

2018. 03. 21. 09:56    
Olvasási idő: < 1 perc

Edző lesz Raúlból, a Real Madrid legendás csatárából: a gólgyáros már beiratkozott az elit edzőképzőre, a következő idényben pedig a királyi gárda Juvenil B csapatának szakvezetője lesz.

2015-ös visszavonulása után egy ideig nem lehetett tudni Raúlról, hogy merre is akar elindulni az életben, a Real Madridhoz való 2017-es visszatérése óta viszont már lehetett sejteni, ebből edzősködés lesz. Rengeteget tanulmányozta az utánpótlásrendszer felépítését, részt vett a fiatalok edzésein, illetve többször is elutazott a nagycsapattal. (A nagy érdeklődés annyiból nem meglepő, hogy Katarban a szabadidejében is meccseket nézett, illetve taktikai rendszereket tanulmányozott.) Raúl olyannyira belejött, hogy jelentkezett a Spanyol Labdarúgó-szövetség áprilisban induló új, elit edzőképző programjára, amelyben azon egykori válogatott játékosok vehetnek részt, akik legalább 10 évet eltöltöttek az élvonalban.
A Marca máris „Raúl edző lesz” címlappal jelentkezett, sőt, arról is beszámolt, hogy a klub történetének második leggólerősebb játékosai a következő idényben átveszi a Realnál a Juvenil B irányítását, míg az eddig azt a csapatot gardírozó Alvaro Benito a Juvenil A-t kapja meg. A királyi gárda utánpótlásrendszerében más változások is lesznek, hiszen Santiago Solari távozik a Castillától, a fiókcsapatot vélhetően az utánpótláscsapatával remeklő Gutié lesz. Ő talán már felnőttcsapatot is szívesen vezetne, de az élvonalban aligha ürül meg olyan kispad, ami izgalmas lenne a számára.

(Sport TV)