Róma emléke kísért az Anfielden • SportTV

Róma emléke kísért az Anfielden

2018. 04. 24. 08:57    
Olvasási idő: 2 perc

Az első elődöntőt a negyeddöntő két meglepetéscsapata vívja a BL-ben. A papírforma alapján itt egy Manchester City–Barcelona mérkőzés lehetett volna, ezzel szemben az Anfield Roadon az ötszörös BEK-/BL-győztes Liverpool fogadja az egyszeres döntős AS Romát.

Az az egy döntős szereplés 34 éves emlék – mindkét csapat számára. 1984. május 30-án a Stadio Olimpicóban, azaz a rómaiak otthonában rendezték a finálét, Nel vezető gólját Pruzzo egyenlítette ki még az első félidőben, majd a 120 percet követő 11-es párbajt – római vezetés után – a Pool nyerte meg. (Azóta egyetlen csapat játszotta saját stadionjában a döntőt, a Bayern 2012-ben és – mit tesz ég? – 1–1 után elveszítette – 11-esekkel…) Azóta négy meccset is váltottak egymással – 2001-ben az UEFA-kupa 4. fordulójában (Olaszországban 3–0-ra nyertek az angolok, Angliában 1–0-ra az olaszok) és 2001–02-ben a BL második csoportkörében Rómában 0–0, Liverpoolban 2–0-s Pool-siker – , de azokra a meccsekre szinte senki sem emlékszik, szemben a sosem feledhető döntővel.

A Liverpool hazai mérlege az olaszok ellen éppen hogy pozitív (6 győzelem, 4 vereség), a farkasok 16 mérkőzést vívtaj Albionban, ezekből egyetlenegyet sikerült megnyerniük (éppen az említett Pool ellenit) 6 remi és 9 vereség mellett.
A Pool a BL-mezőny egyetlen veretlen csapata – 8 győzelem, 4 döntetlen a playoffkörrel együtt – az idényben, a Roma már háromszor is kikapott, a Sahtartól egy, az Atletitől 2, a Barcától 3 góllal – mégis itt van.
Mindkét edző nagy taktikus, a Liverpool csúcscsatársorát, amely 39 gólt szerzett az eddigi 12 találkozón a rómaiak a Barcát is (Rómában) megfékező védekezésének kell megállítania. Mindketten harcban állnak a következő kiírás BL-helyéért, a Liverpool gyakorlatilag már meg is szerezte, a Romának hármas versenyt kell futnia a Lazióval és az Interrel két befutó helyért. Szombaton játszottak legutóbb hazai bajnokit, a Pool idegenben 2–2-t ért el a seregható West Bromwichcsal idegenben, a Roma 3–0-ra verte meg a kiesőjelölt SPAL-t otthon. A találkozót a német dr. Felix Brych vezeti, akinek a Pollal van két győztes (a második a negyeddöntő 3–0-s liverpooli találkozója a City ellen) 1-1 ikszes és vesztett meccse is 2008 óta, a rómaiaknak csak egyszer vezetett 2014-ben, amikor remiztek a moszkvai CSZKA ellen idegenben.

Nehezen elképzelhető olyan nagy különbségű siker bármelyik oldalon, mint a nyolcad- és a negyeddöntő több meccsén is, inkább döntetlen közeli eredmény várható – legalábbis a fogadóirodák szerint. A Pool persze egy kicsivel azért esélyesebb.

(Sport TV)

Sport 1 20:00 Liverpool FC–AS Roma Bajnokok Ligája elődöntő, első mérkőzés (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor, Puhl Sándor, Szaniszló Csaba és Várhidi Péter)