Harmadik Bayern-verés Münchenben • SportTV

Harmadik Bayern-verés Münchenben

2018. 04. 26. 22:36    
Olvasási idő: 2 perc

A két meccsen együtt 10 gól született. Cristiano Ronaldo először a BL-idényben eredménytelen maradt, viszont a Bayern az elmúlt 25 hazai BL-meccséből harmadszor kapott ki csupán – mindháromszor a Real Madridtól (2014-ben, tavaly és most). A Liverpool tovább javította saját egy kupaidényes gólrekordját – a részletek alant.

LIVERPOOL FC–AS ROMA

+ A Liverpool az újabb 5 találattal már 44 gólnál jár ebben a BL-idényben – ez abszolút csúcs. (Ha levonjuk a selejtező 6 gólját, a főtáblás meccsek kezdete óta elért 38 is rekord.)
o A Pool az első csapat, amelyből három játékos – Szalah, Firmino és Mané – is 8 gól fölé jutott egyazon idényben a Bajnokok Ligájában. Ebből az egyiptomi, brazil duó elérte a 10 gólos határt is, ez a BL históriájában csak a Barca Messi, Neymar támadópárjának sikerült a 2014–15-ös idényben.
= Egyetlen előkészítő-gólszerző páros sem jutott annyi gólig (4), mint a Roberto Firmino-Mohamed Szalah duó.
+ Az egyiptomi támadó összes tétmeccen szerzett 43 góljával megelőzte a világbajnok Roger Huntot (42, 1961–62. idény) és már csak 4 gólra van Ian Rush abszolút klubrekordjától (47, 1983–84) egyazon idényben.

Fotó: GETTYIMAGES

Fotó: GETTYIMAGES


o Szalah az első játékos az akkor még dortmundi Robert Lewandowski 4 gólos, Real Madrid elleni elődöntője (2013) aki négy gól aktív részese (2-2 gól és assziszt) lett egy BL-elődöntőben. Ő az első afrikai futballista, aki egy BL-szezonban elérte a 9 gólt. Összesen 10 találatával pedig klubrekorder a Poolban a bajnokok kupájában.
= 23 éve a Liverpool az első csapat, amely 5 gólt szerzett egy BL-elődöntős meccsen. Az előző ilyen az Ajax volt, amely 1995-ben a Bayern Münchent győzte le 5–2-re. (Aztán megnyerte a kupát is a Milan döntőbeli 1–0-s legyőzésével.)
+ Az eurokupákban 5–0-s első meccs (132 eset) után egyetlen csapat sem esett még ki, 5–2 után 83%-os a sikerráta (23 alkalomból 19 továbbjutás, 4 kieséssel szemben)

FC BAYERN–REAL MADRID 1–2

+ A Real 306. győzelmét aratta az európai kupák történetében, ezzel behozta az ugyancsak 306-szor győztes Barcelonát. Ugyanakkor ez a 150. győzelme volt a BL-ben, amely viszont több mint amennyit bármelyik más csapat elért a milliomos elitligában.
o Cristiano Ronaldo 151. BL-meccsét játszotta, ezzel Xavival holtversenyben 2. az örök szereplési ranglistán, Iker Casillas 165 (más források szerint 166) mérkőzéssel előzi csupán meg őket.
= Joshua Kimmich gólja a 15. volt, amelyet német játékos szerzett a BL-idényben – éppen annyi, amennyi Cristiano Ronaldónak van 2017–18-ban.
+ Marcelo 7. góljával a BL kieséses szakaszának legeredményesebb védőjátékosa let, klubtársát, a 6 gólos Sergio Ramost megelőzve.

Fotó: GETTYIMAGES

Fotó: GETTYIMAGES


o A legalább 20 mérkőzésen irányító edzők közül a legjobb három győzelmi arányúból kettő ült az Allianz Arena kispadjain. Jupp Heynckesnek 71, Zinédine Zidane-nak 67%-os a győzelmi aránya a BL-ben, csak Luis Enrique (73%) jobb náluk e tekintetben. Heynckes 11 mérkőzéses veretlen sorozatának (10 győzelem, 1 döntetlen) is véget vetett a mérkőzés.
= Ronaldo 96. győztes BL-mérkőzésén szerepelt, ezzel megelőzte az eddig vele holtversenyben álló Casillast.
+ A Real az egyetlen csapat a világon, amely hat egymást követő mérkőzésen le tudta győzni a Bayern Münchent (A Bundesligát, a német kupát és az eurokupákat beszámítva, a német országos bajnokság 1963-as indulása óta).
o CR7-nek egyetlen kapura tartó lövése sem volt Münchenben, első ízben 2017. február 16. óta, ezzel egy 16 mérkőzésen át tartó sorozatnak vetett véget.

(Sport TV)