Hogy tért vissza Curry?! • SportTV

Hogy tért vissza Curry?!

2018. 05. 02. 21:28    
Olvasási idő: 2 perc

Hat hét kihagyás után visszatért Steph Curry a Golden State Warriorsba, méghozzá a New Orleans Pelicans elleni második meccsen. Meglep bárkit, hogy megadta a módját?

Március 23-án láthattuk legutóbb Steph Curryt a pályán, előtte pedig március 8-án. Ez azt jelenti, hogy hat hete lépett legutóbb pályára (az elmúlt 8 hétben összesen egyszer), az egész szezon során pedig 37 meccset hagyott már ki. A Warriors nélküle zárta az alapszakaszt (4-6 az utolsó 10 mérkőzésen), majd a San Antonio Spurs elleni párharc során sem volt bevethető (ezt 4-1-re nyerte meg a Warriors), majd kihagyta a rájátszás második körének első meccsét (amit gond nélkül, 123-101-re nyert meg a Warriors).
A kispadon ott volt mindig a társakkal, és a keret bőségét bizonyítja, hogy a társak (elsősorban a Durant, Thompson, Green) hármas tudta pótolni a kiesését, de ahogyan közeledik a cél (a nyugati döntő és a reménybeli finálé), egyre fontosabb, hogy jó állapotban legyen. Mert bár minden meccs előtt elvégezte a maga gyakorlatait, meccset nem játszott, talán pont azért, hogy pihentessék, és ha már nagyobb ellenállással találkozzanak, 100 százalékos és pihent legyen. Ebbe az elméletbe illeszkedik, hogy a visszatérésén, május elsején a Pelicans ellen csereként lépett csak pályára az első negyed nyolcadik percében, és ha már ott járt be is köszönt rögtön:

Aztán jöttek a további currys momentumok, és a pályán töltött „csak” 27 perc alatt 28 pontot szorgoskodott össze, vágott 5 hármast, és még hét lepattanót is szerzett. Úgy tűnik, jól van.

A meccs után Draymond Green azt nyilatkozta, hogy Steph Curry nem tud berozsdásodni. Muszáj hinnünk neki. A meccset 121-116-ra nyerte a Warriors, és íme egy rövid összefoglaló:

Welcome back, Steph!

(Sport TV)

NBA, PLAYOFF
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK

Kelet
Toronto Raptors – Cleveland Cavaliers 112-113 – hosszabbítás után (0-1)
Boston Celtics – Philadelphia 76ers (1-0), 2. meccs csütörtökön

Nyugat
Houston Rockets – Utah Jazz (1-0), 2. meccs szerda este
Golden State Warriors – New Orleans Pelicans 121-116 (2-0), 3. meccs pénteken
A párharcok az egyik fél 4. győzelméig tartanak.