Sevilla: Caparrósszal Európáért • SportTV

Sevilla: Caparrósszal Európáért

2018. 05. 04. 10:18    
Olvasási idő: < 1 perc

Három fordulóval a vége előtt a LaLigában eldőltek az igazi nagy kérdések, Bajnok a Barcelona, a másik három BL-es ősztől az Atlético, a Real és a Valencia, kiesett a Deportivo, a Málaga és a Las Palmas. Harc már csak az Európa-liga-selejtezőt jelentő 7. helyért folyik.

A Sevilla a BL-negyeddöntős kieséssel a Bayern ellen elveszítette a BL-ben indulás lehetőségét, a kupadöntős vereséggel a Barca ellen az Európa-ligás szereplés sanszát. Ám éppen a Barca Copa del Rey-sikere eggyel lejjebb tolta az El-vonalat a LaLigában, a bajnoki 7. helyezett is indulhat a második számú eurokupában, igaz, egy selejtező párharcot sikerre kell megvívnia.
A sevillaiak a múlt héten menesztették olasz edzőjüket, Vincenzo Montellát, akit a roppant tapasztalt Joaquín Caparrós váltott. A korábban 20(!) csapatnál is megforduló 62 éves szakember – 2000 és 2005 között a Sevillát is vezette – ingyen vállalta el a csapatot az utolsó három bajnokira. Amelyek nem tét nélküliek: arra a bizonyos 7. helyre a jelenleg ott tartózkodó 39 pontos Getafe mellett a Sevilla és a Girona (48-48) és esetleg még Real Sociedad (46) is pályázhat.
Az andalúziai csapat otthonában ezért sokkal erősebb. Baszk ellenfele viszont 13 legutóbbi idegenbeli meccséből csak a kieső Málaga otthonából tudta elhozni mindhárom bajnoki pontot. Nagy kérdés, Imanol mester tanítványai éppen most és éppen Sevillában táltosodnak-e meg hirtelen…
(A két csapat élvonalbeli mérlege: 117 mérkőzés–40 Sevilla-győzelem–29 döntetlen, 48 Real Sociedad-győzelem/153–158-as gólkülönbség; Sevillában: 58–33–12–13/103–56; a 2016–17. idényben: San Sebastianban 4–0, Sevillában 1–1, ebben a bajnokságban San Sebastianban 1–3.)

(Sport TV)

LALIGA, 36. forduló. Sport1 20:45 Sevilla FC–Real Sociedad (kommentátor: Matuz Krisztián, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Bognár György)