Beckham Jr. évi 20 milliót akar • SportTV

Beckham Jr. évi 20 milliót akar

2018. 06. 17. 13:04    
Olvasási idő: 2 perc

Odell Beckham Jr. részt vesz a New York Giants felkészülési edzőtáborán, függetlenül attól, hogy megegyeznek-e az új szerződéséről vagy sem.

Odell Beckham Jr. jelezte, hogy részt vesz a New York Giants következő hónapban kezdődő edzőtáborán, dacára annak, hogy egyelőre az új szerződéséről alkudozik csapatával. „Igen, uram, ott leszek” – mondta újságírói kérdésre az NFL egyik legjobb wide receivere. Pat Shurmur, a Giants vezetőedzője már korábban jelezte, mindenkit vár a július 25-i rajtra, illetve „nincs oka nem hinni abban”, hogy Beckham Jr. ott lesz.
Az elkapó amolyan gesztusként a szünetben több olyan programon is részt vett, amelyen önkéntes volt a megjelenés (tavaly szinte alig jelent meg ezeken), mintegy jelezve, kötődik a Giantshez, és nem akarja okvetlenül elhagyni.
Csak éppen nincs könnyű helyzetben. A New York-i gárda új edzővel (Shurmur) és új GM-mel (Dave Gettleman) dolgozik. Gettleman pedig olyan csapatot álmodott meg, és ennek megfelelően olyan keretet rakott össze, amely a hatékony futójátékra épít. A drafton elsőre running backet (Saquon Barkley), másodikra guardot (Will Hernandez) választott, és hiába volt a második pick, nem kezdte el keresni a quarterback Eli Manning utódát.
Beckham tavaly sikertelenül tárgyalt az új szerződéséről, most ismét belevág. Ha idén sem jutnak egyezségre, akkor jövő nyáron korlátozás nélküli szabadügynök lesz. Csak egy ilyen kaliberű játékos esetén ez vétek, még akkor is, ha a franchise tag segíthet. Ha Beckham egészséges, fogalmat az ESPN, az NFL legjobb játékosai közé tartozik. Az első három NFL-idényében Pro Bowl-játékos volt (a negyedikben csak azért nem, mert sérülése megakadályozta ebben), hároméves periódust tekintve övé a legtöbb elkapás (holtversenyben Jarvis Landryval), ekkora periódusban nála több yardot csak Randy Moss termelt elkapásból, a touchdownok terén pedig az ötödik. Csak a fizetéséről alkotott elképzelések egyelőre eltérőek. Beckhamnak az újoncszerződéséből hátralévő évre 8,5 millió dollár járna, az új megállapodásában viszont évi 20 millió dolláros garantált fizetést szeretne látni. Ahogyan az a lenti táblázatból is kitűnik, ezzel ő lenne az NFL legjobban fizetett elkapója. (Még akkor is, ha Calvin Johnson a szerződése ideje alatt visszavonult, Larry Fitzgerald megállapodását pedig átstrukturálták.)

Forrás: espn.com

Forrás: espn.com

(Sport TV)