Murray végre visszatér • SportTV

Murray végre visszatér

2018. 06. 17. 10:29    
Olvasási idő: < 1 perc

Andy Murray csaknem egyéves kényszerpihenő után a londoni ATP500-as tornán tér vissza a tenisz körforgásába.

Sérülések miatti csaknem egyéves kényszerszünetét követően a londoni ATP500-as tornán tér vissza Andy Murray. Azt nem állítjuk, hogy „éhgyomorra” könnyű ellenfelet kap, hiszen a nyitányon a Stuttgartban elődöntőt vívó Nick Kyrgiosszal találkozik, igaz, ellene ötből ötöt nyert, és mindössze egy szettet veszített vele szemben.
Murray legutóbb a tavalyi wimbledoni negyeddöntőben játszott tétmeccset, akkor kikapott Sam Querreytől. Azóta sérülések kínozták, januárban megműtötték a csípőjét, és most került olyan állapotba, hogy játszani tudjon. A világranglistán a 157. helyre csúszott vissza, de persze Queensben ez nem jelent gondot. A tornát már ötször megnyerte, az itteni összesített mérlege 30 győzelem és 6 vereség.
Azonban nem árt óvatosnak lenni Murray esélyeit illetően. Már ’s-Hertogenboschban is indulni szeretett volna, de vissza kellett lépnie. Aztán most pénteken két szettet játszott a brit Cameron Norrie-val, és csak azt követően határozott úgy, hogy elindul Londonban.

(Sport TV)

A Sport TV-ben hétfőtől közvetítjük a londoni tornát.