Cecchinato füvön is hasít? • SportTV

Cecchinato füvön is hasít?

2018. 06. 28. 08:33    
Olvasási idő: 2 perc

Az öthetes füves teniszszezon középső hetében két 250-es tornát rendeznek. Mi az angliai Eastbourne-ből és a törökországi Antalyából is két-két negyeddöntővel jelentkezünk élőben, két csatornánkon.

EASTBOURNE-BŐL a Roland Garroson szenzációsan menetelő olasz Marco Cecchinato (a világranglistán 31. – képünkön) mérkőzését mutatjuk elsőként a brit színekben szereplő, ausztrál születésű John Millman (vlr.: 52.) ellen. A két versenyző a magyar teniszfanoknak ismerős lehet, eddigi egyetlen mérkőzésüket profiként az idei budapesti 250-es viadal döntőjében játszották, akkor az olasz 7:5, 8:4-re győzött. (Korábban 7 éve két olaszországi salakos challengertornán is megmérkőztek, mindkétszer Cecchinato győzött.).
A másik közvetítendő negyeddöntőnk részese Mihail „Mischa” Zverev (vlr.: 67.), aki a 3. kiemelt világpolgár, hivatalosan kanadai Denis Shapovalovval (vlr.: 26.). A két versenyző korábban nem játszott egymással, itt a tornán az idősebb Zverev a chilei Nicolás Jarryt és egy óval nagyobb nevet, az amerikai Steve Johnsont búcsúztatta, Shapovalov erőnyerő volt, majd az amerikai Jared Donaldsont győzt le, döntő szett rövidítésben.

ANTALYÁBAN a két meccsen fellép egy-egy kiemelt játékos. Az első csatát a francia Pierre-Hugues Herbert (vlr.: 75.) vívja s 3. kiemelt Damir Dzumhurral (vlr.: 30.). A közel egykorú két teniszező (a francia 27, a bosnyák 26 éves) eddigi egyetlen meccsét a francia nyerte meg, méghozzá füvön, Wimbledonban tavalyelőtt a 64 között Herbert négy játszmában bizonyult jobbnak. Korábban 2014-ben egy braunschweigi challengeren, salakon Dzumhur nyert, két szettben.
Ezután mutatjuk a sérülése után lassacskán visszakapaszkodó, 4. kiemelt, szabad kártyás, ugyancsak francia Gael Monfilst (vlr.: 41.) a spanyol Guillermo García-López (vlr.: 69.) ellen. Eddig már 7 mérkőzést is váltottak a touron 2008 óta, négyet salakon, hármat kemény pályán, ez lesz az első összecsapásuk füvön. Összesítésben a gall vezet 4–3-ra, a legutóbbi meccsüknek volt a legnagyobb a tétje, a 2015-ös bukaresti 250-es torna elődöntőjében a spanyol nyert, döntő szettben.

(Sport TV)

ATP 250-ES TENISZTORNÁK, negyeddöntő. Nature Valley International, Eastbourne. Sport1 13:30 (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Taróczy Balázs); Turkish Airline Open, Antalya. Sport2 13:00 és 15:30 (kommentátor: Matuz Krisztián, szakkommentátor: Köves Gábor)