Beckham visszafogottságot ígér az MU ellen
Az AC Milanban kölcsönben futballozó David Beckham nem ünnepelné gólját a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben.
Az angol válogatott középpályás erről a manchesteri klub hivatalos magazinjában nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy tiszteli volt csapata szurkolóit. "Időnként, gólszerzés után az érzelmek elragadják az embert, de úgy vélem, ez ebben az esetben nem fordulna elő - mondta. - Továbbra is szenvedélyes híve vagyok a Manchester Unitednek. Az egyik legnehezebb dolog volt számomra kezelni azt a helyzetet, hogy már nem az MU futballistája vagyok" - utalt 2003-as klubváltására.Beckham, aki manchesteri évei után a Real Madridban kereste a kenyerét, először játszhat volt csapata ellen.
Jelenleg ugyan a Los Angeles Galaxy alkalmazásában áll, de a tengerentúli szünetben - már nem először - a milánói csapatban szerepel. A 34 éves labdarúgó elmondta: továbbra is kötődik az Old Traffordhoz, fontos neki, miként vélekednek róla a manchesteri szurkolók, és számára a United a világ legnagyszerűbb klubja.
Az MU színeiben 13 idény során 394 mérkőzésen lépett pályára, 85 gólt szerzett, hat bajnokságot, két FA Kupát nyert, egyszer pedig Bajnokok Ligája-győztes volt. Az MU jövő kedden lép pályára Milánóban, a visszavágót pedig március 10-én rendezik Manchesterben.
(MTI - Jogtiszta hírek)
- 21:01 Labdarúgó NB I: szombathelyi sikerével élre... (0)
- 20:14 Jégkorong ob I: a címvédő Fehérvár nyerte... (0)
- 19:46 Férfi kosárlabda NB I: egypontos paksi siker ... (0)
- 19:43 Női kézilabda NB I: Dunaújvárosban nyert a ... (0)
- 19:34 Férfi kézilabda NB I: hatgólos debreceni sik... (0)
- 19:33 Vízilabda Interliga: a Partizan KO-val nyert a... (0)
- 18:36 Öttusa Vk, Kairó: két magyar döntős a fér... (0)
- 17:15 A FIFA törölte Irak tagságának felfüggeszt... (0)
- 17:01 Asztalitenisz Pro Tour, Berlin: minden magyar b... (0)
- 16:30 Megállt a szíve egy futballistának a szolnok... (0)
- 16:15 Női kosárlabda, Magyar Kupa: mégis lesz él... (0)
- 14:30 Profi boksz: Mayweather és Mosley megegyezett ... (0)
- Beckham sérülése miatt valószínűleg nem... (172)
- NBA: botrányos meccsen nyert a címvédő La... (143)
- Tomori Zsuzsanna nem játszhat a Győr első ... (129)
- Ökölvívás: Pacquiao pontozással nyert Cl... (118)
- Primera División: Messi-triplával Barca-sik... (112)
- Indian Wells-i tenisztorna: Djokovic is, Nada... (104)
- F1, Bahreini Nagydíj: Vettel indul az élrő... (101)
- Labdarúgó NB I: megszerezte első tavaszi p... (100)
- BL: az Arsenallal találkozik a címvédő Ba... (100)
- Európa Liga: Gera-duplával kiejtette a Juve... (97)
- Serie A: kikapott az Internazionale (89)
- Beckham a visszatérésre készül (83)
