MOB: jelenleg 471 versenyző tartozik az olimpiai "A" kerethez
Az olimpiai "A" kerethez jelenleg 471 versenyző tartozik, közülük a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) várakozása szerint 20-22 sportágban 180-200 fő harcolhatja ki a londoni részvétel jogát.
Megjelent Szerda, 2010. július 28. 13:09
Kovács István jelölteti magát MOB-elnöknek
Kovács István biztosan jelölteti magát a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztjére, és már régóta készül erre a feladatra - nyilatkozott olimpiai bajnok ökölvívó az MTI-nek annak kapcsán, hogy Schmitt Pál vasárnap jelezte, lemond posztjáról, mivel köztársasági elnökként nem maradhat MOB-elnök.
Megjelent Hétfő, 2010. július 19. 12:15
Schmitt lemond a MOB-elnökségről
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök az idei kiemelkedő hazai sportesemények közül hármat tart számon úgy, hogy azon neki "kötelezően" ott kell lennie.
Megjelent Vasárnap, 2010. július 18. 18:04
Ifjúsági Olimpia: Magyarország 18 sportágban 49 versenyzőt nevezett
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 18 sportágban 49 versenyzőt nevezett a Szingapúrban augusztus 14. és 26. között sorra kerülő I. ifjúsági olimpiára - adta hírül szerdán, egy nappal a nevezési határidő lejárta előtt a MOB honlapja, hozzátéve, hogy a teniszező Susányi Zsófia és a kenus Korisánszky Dávid meghívása még nem tisztázódott.
Megjelent Szerda, 2010. július 14. 13:16
Dél-Afrika olimpiát is rendezne
Két nappal a labdarúgó-világbajnokság döntőjét követően a Dél-afrikai Köztársaság legfelsőbb sportirányító szervezete (SASCOC), valamint olimpiai bizottsága bejelentette, hogy az ország pályázni szeretne a 2020-as ötkarikás játékok rendezési jogára.
Megjelent Kedd, 2010. július 13. 17:18
Mindhárom pályázó versenyben maradt a 2018-as téli játékokért
A 2018-as téli olimpiára pályázó mindhárom város versenyben maradt a rendezésért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése szerint.
Megjelent Kedd, 2010. június 22. 15:03
Amíg el tudja látni feladatát, a MOB elnöke marad Schmitt Pál
Amíg el tudja látni a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztét, addig marad ebben a funkciójában Schmitt Pál.
Megjelent Csütörtök, 2010. május 20. 09:31
Megfosztották sydneyi bronzérmétől a kínai női tornászcsapatot
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán megfosztotta érmeitől a 2000-es sydneyi olimpián harmadik kínai tornász-válogatottat, mivel túl fiatal versenyzőt szerepeltettek.
Megjelent Szerda, 2010. aprilis 28. 17:20
Schmitt a felkérés függvényében dönt, marad-e a MOB elnöke
Esetleges jövőbeni feladata határozza majd meg, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke marad-e Schmitt Pál.
Megjelent Szerda, 2010. aprilis 28. 12:53
- 11:01 Hughes lett Geráék edzője (0)
- 10:47 Magyar Nagydíj: Kubica otthon érzi magát a H... (0)
- 07:49 Ibrahimovic marad a Barcelonában (0)
- 07:48 Zidane is segít Blanc-nak a francia válogatot... (0)
- 07:07 EL: magabiztos Juventus és Liverpool (0)
- 06:59 EL: hazai pályán került hátrányba a Győr (0)
- 20:40 Európa Liga: a Racing Genk győzött az Inter ... (0)
- 20:25 F1, Magyar Nagydíj: Schmitt Pál a Parlamentbe... (0)
- 19:55 Labdarúgó Ligakupa: Újpesten győzött a Si... (0)
- 19:33 Vízilabda: a Kemény-csapat visszavágott a n... (0)
- 17:03 F1, Magyar Nagydíj: Massa ezúttal nem fogja e... (0)
- 16:54 Egy évig szüneteltetik a Red Bull Air Race-t (0)
- Egy meccsre eltiltották a teljes francia vb-... (147)
- Raúl, az eddigi csapatkapitány elköszönt ... (141)
- Raúl a Schalkéban folytatja (123)
- BL-selejtező: Debrecen-Basel 0-2 (123)
- "Karcsúsít" a Manchester City (99)
- F1, Német Nagydíj: százezer dollárra bün... (93)
- F1: Massa különleges érzésekkel tér viss... (89)
- Raúl a Real Madridtól a Schalke 04-hez szer... (83)
- A Manchester City 19 millió euróért megvet... (82)
- Atlétikai Eb: Pars döntős (78)
- Bajnokok Ligája - Spanyol játékvezetők a ... (77)
- Egervári megnevezte segítőit (75)
