Az öttusázó világbajnok Simóka Beáta az új sportszakállamtitkár
Simóka Beáta világ- és Európa-bajnok öttusázó lett az új sportszakállamtitkár. Amint az önkormányzati minisztérium pénteki közleménye jelzi: Simóka kinevezése hétfőn lép életbe. Elődje, Török Ottó távozik posztjáról, munkáját péntektől a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójaként folytatja. Ezen pozíciót a távozó szakállamtitkár korábban, 2007. január 1. és 2008. szeptember 1. között már betöltötte. Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter - ugyancsak pénteken - felmentette megbízatása alól Vass Károlyt, a NUSI eddigi megbízott főigazgatóját is.
Simóka Beáta sportpályafutása során öttusázóként váltóban 2000-ben és 2003-ban, egyéniben és csapatban pedig 2002-ben lett aranyérmes felnőtt világbajnokságon. Eb-n 2000-ben és 2003-ban váltóban, 2003-ban csapatban szerzett elsőséget. A junior korosztályban váltóban 1993-ban és 1996-ban, csapatban pedig 1994-ben lett a világ legjobbja.
Simóka - mint a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) delegáltja - tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és emellett a MÖSZ általános alelnöke. Jogi diplomáját 1999-ben, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerezte, majd 2005-ben tette le jogi szakvizsgáját. Az elmúlt években ügyvédként főként a gazdasági jogban, ingatlanjogban, sportjogban és társasági jogban szerzett jártasságot.
"A 2010-2011-es év Cselekvési Programját a várható gazdasági helyzethez igazodva úgy kell kialakítani, hogy a Nemzeti Sportstratégiában megfogalmazott alapelvek ne sérüljenek" - idézte Simókát az ÖM közleménye.
(MTI - Jogtiszta hírek)
Krojf . Szombat, 2009. május 23. 01:10
Csak végre azt látnám, hogy Bea a polisportoló múltjából szervesen folytatódó sikerrel dolgozzon a honi sport egészéért! Mint sportoló tudja, hogy milyen rettenetesen sokat kell dolgozni a sikerekért, amely példa talán ragadós lesz a sportvezetés egészére és átveszik Tőle a ritmust, mert rengeteg a meló most is. Peking riasztó figyelmeztetés volt, ezért most gőzerővel dolgoznia kell mindenkinek a magyar sportért. Beának ehhez a horribilis feladathoz jó egészséget és sok erőt kíván az amatőr maratonfutó Krojf koma.
- 22:02 Kosárlabda-vb: a litvánok is a legjobb négy ... (0)
- 21:56 Vízilabda Eb: vereség az olaszoktól, a bronz... (0)
- 21:55 Női ökölvívó-vb: Ancsin Katalin győzelemm... (0)
- 21:35 Tenisz, US Open, junior verseny: Fucsovics a le... (0)
- 21:15 A portugál szövetség menesztette Carlos Quei... (0)
- 19:55 NB I: Pintér Attila vezetőedző 2015-ig hossz... (0)
- 19:45 Triatlon vb-döntő: 69 nemzet közel 4000 vers... (0)
- 19:15 Kosárlabda-vb, negyeddöntő: Egyesült Állam... (0)
- 18:55 Birkózó-vb: Sastin Marianna ötödik lett (0)
- 16:48 Rácz Félix visszatér az ökölvívás világ... (0)
- 14:38 Husztinak nem tetszik a válogatott körüli l... (1)
- 14:18 Birkózó-vb: Sastin éremért küzdhet, Szabó... (0)
- Svéd-magyar: Egervári kezdőcsapata (922)
- Magyarország-Moldova: Egervári a támadáso... (750)
- Eb-selejtező: Svédország-Magyarország 2-0 (308)
- Orbán: a magyar sport problémája nem pénz... (262)
- U21-es Eb-selejtező: elúszott a magyar tov... (210)
- U21-es Eb-selejtező: egygólos vereség Wale... (184)
- Vízilabda Eb: négygólos magyar siker az or... (181)
- Eb-selejtező: moldovai győzelem a magyar cs... (171)
- Labdarúgó Eb-selejtező: Magyarország-Mold... (136)
- Klubvilágranglista: az Inter egyedül vezet,... (129)
- Klose még egy vb-t vállalna (103)
- Husztinak nem tetszik a válogatott körüli ... (100)
