Schmitt: 90 milliárdból lehet versenyképes a magyar sport
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a jövőre előirányzott 15,1 milliárd forint helyett évi 90 milliárd forintra lenne szüksége a magyar sportnak ahhoz, hogy nemzetközi szinten versenyképes maradjon.
Az elnök ezt a MOB szombati közgyűlésén jelentette be.
"A jövő évre tervezett 15,1 milliárd forint helyett számításaink szerint 90 milliárdra lenne szüksége a magyar sportnak ahhoz, hogy prosperáljon, s a nemzetközi mezőnyben a legjobb 15-20 nemzet között legyen."
Schmitt annak kapcsán, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a jövő héten dönt a 2016-os rendezésről, hozzátette: a jelenlegi gazdasági helyzetben nem az a realitás, hogy Magyarország az olimpiai rendezésre pályázzon.
"Néhányan olimpiáról álmodnak, én inkább versenyzőket álmodok a klubokba" - mondta. A közgyűlésen elfogadták a 2012-es londoni ötkarikás játékokra vonatkozó felkészülési irányelveket, amelyeknek értelmében 20-22 sportág 301-339 versenyzője vívhatja ki az indulási jogot, a cél pedig 7-8 aranyérem, 23-32 érem, s 167-217 pont megszerzése.
Kovács Tamás sportigazgató azt mondta, hogy a pekingi olimpia után elvégzett helyzetértékelés, és a 2009-es elemzések értelmében a Londonra készülő magyar ötkarikás csapat felkészülése nem biztosított az alacsony, s késve érkező állami támogatás miatt.
A közgyűlésen jelen lévő Simóka Beáta sportszakállamtitkár ugyanakkor arról beszélt, hogy a 77 sportszövetség közül csupán 11 nem kapta még meg a támogatást, s a MOB elmaradt támogatását is elutalták már, ez a jövő héten érkezik meg. Simóka hozzátette: az öttusaszövetség alelnökeként viszont egyetért azzal a megállapítással, hogy a késve érkező támogatás gátolja a megfelelő szakmai munkát.
Regőczy Krisztina, a 2010-es vancouveri téli olimpiára történő felkészüléssel kapcsolatban elmondta, hogy 14-18 fős magyar csapattal számolnak a 137 nap múlva kezdődő játékokon, több sportoló még jelenleg is verseng a kvótáért.
Szabó Tamás, a MOB alelnöke a jövő évi, szingapúri ifjúsági olimpia előkészületeiről szólva arról számolt be, hogy 82 fős csapattal kalkulálnak a 2010-ben először megrendezésre kerülő eseményen.
(MTI - Jogtiszta hírek)
- 21:20 Az év végéig Batista marad az argentin szöv... (0)
- 20:55 Tenisz, US Open: Babos Tímea kiesett a junior ... (0)
- 19:20 F1: nem súlyosbították a Ferrari büntetés... (0)
- 19:10 Vízilabda Eb: döntőbe jutott a női görög ... (0)
- 19:05 Kosárlabda-vb: búcsúztak a címvédő spanyo... (0)
- 16:43 Vízilabda Eb: ötödik lett a magyar női csap... (0)
- 16:15 Eb-selejtező: veszélyben a portugál szövets... (0)
- 15:19 Jövőre már húsz Forma-1-es futam lesz, vál... (0)
- 15:03 Triatlon vb-döntő: Vanek Margit az aquatlon v... (0)
- 14:37 Birkózó-vb: Bácsi kiesett (0)
- 14:15 Huszti egyelőre nem akar válogatott lenni (0)
- 13:52 Masters öttusa vb lesz Győrben (0)
- Svéd-magyar: Egervári kezdőcsapata (918)
- Magyarország-Moldova: Egervári a támadáso... (736)
- Svéd-magyar Eb-selejtező: Stockholmban edze... (543)
- Eb-selejtező: Svédország-Magyarország 2-0 (303)
- Orbán: a magyar sport problémája nem pénz... (249)
- U21-es Eb-selejtező: elúszott a magyar tov... (205)
- Vízilabda Eb: négygólos magyar siker az or... (176)
- U21-es Eb-selejtező: egygólos vereség Wale... (176)
- Eb-selejtező: moldovai győzelem a magyar cs... (163)
- Orbán: van esélye a magyar futballnak, hogy... (159)
- Klubvilágranglista: az Inter egyedül vezet,... (125)
- Labdarúgó Eb-selejtező: Magyarország-Mold... (125)
